MKP: Nem véletlen Fico visszafogottsága a magyarokkal szemben

2013. április 12., 03:00 , 639. szám

A szlovák félnek kedvez a magyar és a szlovák kormány közötti mosolydiplomácia, Robert Fico rájött, hogy nem kell olyan agresszívnek lennie, mint régen, így is felmorzsolódik a felvidéki magyarság – véli Berényi József, a Magyar Közösségek Pártjának elnöke.

A második Fico-kormány első évéről Berényi József, a parlamenten kívüli Magyar Közösségek Pártjának (MKP) elnöke a Határok nélkülben azt mondta, úgy tűnik, Robert Fico felfedezte, hogy egyre kevesebb magyar él az országban, ezért nem kell már tőlük jogokat elvenni, a jelenlegi rendszer így is a magyarság felmorzsolódását kényszeríti ki. Ennek megfelelően a pozsonyi kormányzat mosolydiplomáciával él Magyarország irányába és a status quo fenntartását hangsúlyozzák. Ez azonban nem a magyaroknak, hanem a szlovák nemzetállam-építésnek kedvez. A jelenlegi pénzügyi, intézményi és jogi keretek között nem tud gyarapodni a szlovákiai magyarság, sőt, egyre fogy. Ez áll a mögött, hogy Robert Fico és második kabinetje nem olyan agresszív a magyarokkal szemben, mint a politikus előző kormánya – tette hozzá Berényi József.

Az MKP elnöke szerint ehhez képest meglepő volt, hogy február végén a szlovák miniszterelnök a Matica Slovenská nevű kulturális szervezet ünnepségén az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké. Később a kormányfő kijelentését azzal magyarázta, hogy egy konkrét eset alapján általánosított, amelyről viszont nem kívánt beszélni. Robert Fico ezután még azt is mondta, nem lát problémákat a szlovák–magyar kapcsolatokban. „Már-már úgy tűnik nekem, hogy valakit zavar ez a nyugalom a szlovák–magyar kapcsolatokban, és megpróbál belekötni mindenbe, ami valahol felbukkan, vagy abba, amit valahol valaki mond” – idézte még március 10-én a miniszterelnök szavait a pozsonyi TASR hírügynökség.

Ennek kapcsán Berényi József a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, az MKP szorgalmazza, hogy a két ország keresse a gazdasági együttműködés lehetőségeit, de tény, hogy ezen túl más területeken nem sikerült előrelépést elérni az elmúlt egy évben, sem a kettős állampolgárság, sem a kollektív bűnösség, sem az önkormányzatiság ügyében. A mosolydiplomácia a szlovák félnek jó, miközben látható, hogy a magyar kormány jelen pillanatban nem akar nyílt konfliktust fölvállalni a szomszédos országokkal. A háttérdiplomácia azonban működik, elég intenzívek a kormányközi kapcsolatok – tette hozzá a Határok nélkül adásában Berényi József, a Magyar Közösségek Pártjának elnöke.

(Kossuth Rádió, Határok nélkül/MTI/Kárpátalja)