Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál

2013. május 3., 02:00 , 642. szám

Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, és az anyagi helyzetük megítélésében elégedettebbek, mint a magyarországiak – jelentette ki Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára egy tudományos előadáson Kolozsváron.

A szociológus egy összehasonlító kutatás következtetéseit ismertette az erdélyi magyar akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum Egyesület fórumán. A felmérés adatait Magyarországon 11 ezer fős, Erdélyben 4000 fős mintából gyűjtötték 2008-ban. Hozzátette, a gazdasági válság bizonyos mértékig módosította a helyzetet, de a kutatás által leírt folyamatok ma is érvényesek.

A kutatás során vásárlóerő-paritáson és ekvivalens (egy fogyasztási egységre jutó) átlagjövedelem szerint is összehasonlították a Magyarországon lakók és az erdélyi magyarok anyagi helyzetét. Az adatokból az derült ki, hogy az erdélyi jövedelmek vásárlóereje a magyarországiak 68 százalékát, a vidéki magyarországi jövedelmek vásárlóerejének pedig a 72 százalékát teszi ki. A számsorok azt is mutatták, hogy a különbség évről évre csökken.

A fogyasztási egységre számolt úgynevezett ekvivalens átlagjövedelem esetében még kisebb különbséget mértek. Az erdélyi magyarok jövedelmei a magyarországiak 77,7 százalékát, a vidéki (Budapest nélküli) magyarországi jövedelmeknek pedig 81,9 százalékát tették ki. Veres Valér azért tartotta indokoltnak a vidéki Magyarországgal való összehasonlítást, mert a főváros Magyarországon és Romániában is kilóg a sorból, és a romániai magyaroknak elenyésző része él a román fővárosban.

A vizsgálat kimutatta, hogy Erdélyben több szempontból is élesebbek az ellentétek, mint Magyarországon. Nagyobbak a különbségek a szegény és a gazdagabb rétegek, a falusi és a városi jövedelmek, életkörülmények között. A legszegényebbek sokkal szegényebbek Erdélyben, mint Magyarországon, a gazdagabbak között viszont nem olyan nagyok a különbségek. „Az erdélyi inaktívak helyzete sokkal rosszabb, mint a magyarországiaké, ám ha Erdélyben valakinek van munkája, nem él sokkal rosszabbul, mint a magyarországi hasonló helyzetben lévő” – fogalmazott Veres Valér. A lakhatási körülmények és a háztartások ellátottsága tekintetében jelentős erdélyi lemaradás látszik, de ezt némiképp ellensúlyozza, hogy az erdélyiek nagyobb arányban mennek el nyaralni, mint a magyarországiak.

A felmérés ugyanakkor azt is kimutatta, hogy az erdélyiek elégedettebbek az anyagi helyzetükkel, mint a magyarországiak.

(MTI/Kárpátalja)