Műhelymunka a Rákóczi-főiskolán

2013. május 17., 02:00

Május 10–11-én műhelymunkára került sor a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében.

Az Alapítvány 2011 őszén indította el tehetséggondozó programját Kárpátalja elemi, általános és középiskolásai számára. A program célja a fiatal tehetségek felismerése, gondozása és fejlesztése. A program keretében a megye területén 8 tehetségpont nyílt: Ungvár, Nagydobrony, Bátyú, Munkács, Beregszász, Mezővári, Tiszaújlak és Aknaszlatina településeken. A tehetséggondozó programban oktató pedagógusok továbbképzése s munkájuk még eredményesebbé tétele céljából az Alapítvány és a KMPSZ közösen szervez műhelymunkákat.

Az első műhelymunkán a különböző tehetségpontokból összesen 15 pedagógus vett részt. Témája a Beilleszkedési nehézségek, alulteljesítő tehetségek volt. A kétnapos munka során dr. Nagy Emese, a Miskolci Egyetem docense, az ELTE óraadója, a hejőkeresztúri V. Béla Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda igazgatója tartott előadást beilleszkedési nehézségekről, intelligenciáról, tehetségről, csodagyerekekről, a tehetség felismeréséről, fejlesztéséről. Előadásaiban a játékok fontosságát, fejlesztő szerepét hangsúlyozta a tanulás, a tehetség felismerése és gondozása terén, s bemutatót is tartott különböző tábla- és csapatjátékokból. A munka során több olyan játékra is sor került, mely a csoportépítés, a logikus gondolkodás, a csapatmunka szempontjából a tanórákon is alkalmazható.

A munka célja az volt, hogy a résztvevők betekintést kapjanak olyan szemléleti és módszertani ismeretekbe, amelyek a tehetséget lehetőségként kezelik és megjelenésének sokféleségét sajátosságnak tekintik; megismertetni a különböző külső és belső hátrányok tehetségre gyakorolt hatását, s ezek teljesítménybe fordításának lehetőségeit; megismertetni a többdimenziós tanítási módszereket, egyéni fejlesztést, az alulteljesítés kétirányú csökkentését.

Az egyik résztvevő elmondta:

– Nagyon örülök, hogy részt vettem ezen a műhelymunkán. Olyan ismeretekkel gazdagodtam, melyek iskolai és a tehetségpontban való munkámat tekintve is hasznosak. Diákjainkból kerülnek majd ki a jövő értelmiségének tagjai, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a lehető leghatékonyabban oktassuk, fejlesszük, neveljük őket, felismerjük és gondozzuk a tehetséges gyerekeket. Ebben a munkában nagy segítségemre lesznek a most megtanult elméleti és gyakorlati tudnivalók, játékok.

A műhelymunka létrejöttét a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma támogatta.

A következő műhelymunkákra június 28–30-a között kerül majd sor Tanulás tanítása, Tehetség és kreativitás, Felzárkóztatás az esélyegyenlőség nevében témákban.

Espán Margaréta