Az EP elégedetlen a társulási feltételek ukrajnai teljesítésével

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Elégedetlenségét fejezte ki Jacek Protasiewicz, az Európai Parlament (EP) alelnöke múlt csütörtökön Kijevben az ukrán választási és bírósági rendszer reformjának elhúzódása miatt.

Az EP alelnöke rámutatott: az EU valamennyi feltételét teljesítenie kell Kijevnek ahhoz, hogy novemberben Vilniusban a szervezet aláírja a tervezett társulási megállapodást Ukrajnával.

Protasiewicz kifejtette, hogy három területen nem lát előrelépést Ukrajnában: a választási rendszer reformjában, beleértve azt is, hogy a vitatott eredményű választási körzetekben halogatják a választás újbóli kiírását.

A tavaly októberi parlamenti választásokon öt egyéni körzetben nem hirdettek eredményt. A központi választási bizottság a szavazatszámlálások körüli botrányok miatt úgy határozott, hogy meg kell ismételni a választásokat az adott körzetekben. Ezek időpontját azonban máig nem tűzték ki, így viszont még most is öt képviselővel kevesebb van a 450 fős törvényhozásban.

Az EP-tisztségviselő fontosnak nevezte a bíróságok és az ügyészségek működését szabályozó reform végrehajtását, amivel Ukrajna szintén adós. Emellett megemlítette a szelektív igazságszolgáltatás beszüntetésének fontosságát, kiemelve Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon bocsátásának kérdését.

Viktor Janukovics ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén ugyanakkor jelezte, hogy az EU lát előrelépést a Kijev által vállalt kötelezettségek teljesítésében. Protasiewicz pozitívnak nevezte, hogy államfői kegyelemmel szabadult két korábbi politikai bebörtönzött, Jurij Lucenko volt belügyminiszter és Heorhij Filipcsuk, a környezetvédelmi tárca volt vezetője.

Janukovics elnök a maga részéről biztosította az EP-alelnököt, hogy Kijev változatlanul szorosabbá kívánja tenni együttműködését az Európai Unióval és annak intézményeivel. Azt mondta ugyanakkor, hogy a cél eléréséhez szükség van Ukrajnában az ellenzék és a civil társadalom támogatására is.

(MTI/szcs)