Európának van mit tanulnia a magyaroktól

Nagypaládon is megemlékeztek nemzetünk tragédiájáról

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

2013. június 4-én Nagypaládon, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola szervezésében, a tanintézet nagytermében emlékeztek meg a trianoni békeszerződésről.

A Himnusz elhangzása után Sőtér Géza iskolaigazgató nyitotta meg a rendezvényt, köszöntve a megjelenteket, köztük Adorján Bélát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés képviselőjét, Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Illés Katalint, a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezetének elnökét, valamint Mecséry Károly helybeli református lelkészt. Majd az iskola diákjai történelmi-irodalmi műsort mutattak be, felidézve a 93 évvel ezelőtt Trianonban történteket.

Adorján Béla arra hívta fel a megjelentek figyelmét, mennyire fontos az identitástudat megőrzése és továbbadása az újabb nemzedékek számára. Majd kitért rá, hogy az egymás mellett élő népeknek tisztelniük kell egymást. Szent István király Intelmei jól tükrözik a magyarság más nemzetek iránt érzett megbecsülését. Mi pedig elvárjuk, hogy mások is hasonlóképpen tiszteljenek bennünket. S Európának is rá kell ébrednie, hogy a más népekhez való viszonyulás tekintetében van mit tanulnia tőlünk.

Barta József kifejtette: beszélnünk kell a békediktátumról, tudjuk meg, mi történt, és miért történt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Trianon a legtragikusabb esemény volt nemzetünk történelmében, s akik véghezvitték, akik törvénytelenül és igazságtalanul jártak el, azok bűnösök, mert merényletet követtek el a magyar nemzet ellen. Úgy gondolták, ha megcsonkítják Magyarországot, akkor az belenyomorodik és belepusztul. Ám ez nem következett be, s ma anyaországunk felívelő pályán van, a jelenlegi nemzeti kormány pedig mindent megtesz azért, hogy ne csak lelkileg, de jogilag is egyesüljön a magyarság. A felszólaló emlékeztetett rá, hogy az I. világháború után létrehozott államalakulatok – Csehszlovákia és Jugoszlávia – széthullottak, mi viszont erősödünk, Magyarország stabil állam, folyamatban van nemzetünk egyesítése. Emellett az anyaország jelenlegi vezetése egyedülálló módon ellenáll a modern gyarmatosítási kísérletnek, a pénzügyi világhatalomnak, s példát mutat a világnak, miként lehet önerőből kiemelkedni a gazdasági-pénzügyi válságból. Legyünk hát büszkék arra, hogy magyarok vagyunk.

LM