Székelykapu-avatás Nagymuzsalyban

Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztása révén – több más intézmény és szervezet mellett – támogatásban részesült a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezete is. A kapott összegből a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékhelyét újították fel: új kerítéssel vették körül az emlékművet, ezenkívül székely kaput is állítottak. A székely kapu felavatására az 1920. június 4-i, gyászos trianoni békediktátum évfordulója kapcsán tartott emlékműsor keretében került sor az elmúlt vasárnap. (Az emlékmű előtti gyaloghíd a magyarországi Rákóczi Szövetség adományából készült.)

„Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha!” – ez a felirat került felvésésre a kapu fölé, s nem véletlenül: a szavak sugallta üzenetet a nagymuzsalyi magyarok a magukénak vallják. Ennek szellemében a vasárnapi istentiszteletet követően sokan összegyűltek az emlékműnél, hogy az ősökre és a nemzetre gondolva, megemlékezzenek.

A jelenlévőket – köztük Farkasné Bőcs Juditot, Magyarország beregszászi konzulját, valamint Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (BKSZ) elnökét – a székely kapunál Jakab Erika, a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezetének elnöke köszöntötte. A köszöntő után Farkasné Bőcs Judit ünnepélyesen átvágta a bejáraton kifeszített nemzeti színű szalagot, felavatva ezzel a kaput.

Jakab Erika beszédében elmondta, hogy az emlékmű és annak környéke évtizedeken át mindenféle javítást és felújítást nélkülözött: az alapszervezet elnöksége ezért is döntött amellett, hogy a Schmitt-adományt ezen a területen használja fel. „Méltó tisztelgés ez a második világháború és a sztálinizmus 132 nagymuzsalyi áldozata előtt: maga a székely kapu pedig az itt élő magyarság jelenlétét is hirdeti.” Trianon emléke előtt adózva, az elnök asszony néhány szóban vázolta az 1920. június 4-én történteket, majd feltette a kérdést: ki a magyar? És választ is adott rá: „Magyar az, akinek fáj Trianon” – zárta szavait.

Farkasné Bőcs Judit beszédében kifejtette: „Tisztelettel kell adózni azért, hogy az ország túlélte a trianoni katasztrófát. […] A történelmi igazságot meg kell ismerni, meg kell érteni és meg kell értetni mindenkivel. Magam is vallom, hogy méltóképpen kell emlékeznünk a 93 évvel ezelőtt történtekre, erőt kell merítenünk a nemzet példamutató akaraterejéből, népünk sok jó tulajdonságából. Kötelességünk előre tekinteni, és a megváltozott körülmények közepette minden lehetőséget megragadni sebeink gyógyítására. A megemlékezések és a visszatekintések látszólag a múlttal foglalkoznak. De a küldetésük valójában nem az, hogy keseregjenek a múlton, és nem is csak annyi, hogy megismerjék a valódi történelmet, hanem az, hogy a magyar megmaradást szolgálják. […] Európa jövője is a közös értékek megőrzésében rejlik, az emberek jogain és méltóságán, a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapszik. Bízzunk benne, hogy aki magyarnak vallja magát, bármerre is éljen a világban, büszkén és szabadon tehesse gondolataiban, nyelvében, szavaiban, cselekedeteiben, és érezze az összetartozás erejét. Hiszem, hogy erre vágynak a magyarok világszerte.”

Szegedi Erika, a Nagy­muzsalyi Középiskola igazgatója többek között rámutatott: Akinek nincs nemzete, nincs semmije, ezért nagyon fontos, hogy a nemzetszeretetet a szülők továbbadják gyermekeiknek.

„Minden nép életében vannak fájdalmas események, szomorú pillanatok – különösen igaz ez a magyar nemzet esetében, melyet a XX. században – sok más mellett – a trianoni csapás is sújtott” – mondta Sin József, utalva arra, hogy kilenc évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a keserűség, a számkivetettség és a szétszórtság éveit felváltsa a nemzeti összetartozás érzése és napja. „Ehhez jönnie kellett egy olyan magyar kormánynak, amely felvállalja a múltat és a magyarságot, egyúttal perspektívát nyújt, erőt és hitet ad. Kilenc évtizedet vártunk arra, hogy a fájdalomról beszéljünk. De ez a fájdalom ma múlni látszik: Magyarország kormányának a határon túl élő magyarságért tett erőfeszítései ugyanis erőt adnak nekünk és gyermekeinknek.” A KMKSZ BKSZ elnöke fontos eseményként értékelte, hogy Nagymuzsaly magyarsága székely kaput állított. „A székely kapu nem egy egyszerű alkotás, hanem nemzeti szimbólum: hungarikum. Olyan különlegesség, amit mindenki elfogad és tisztel” – mondta az elnök.

Majd Varga Géza, Nagy­muzsaly legidősebb lakosa az alkalomhoz illő magyar nemzeti érzésekkel telített verseket szavalt, a továbbiakban az Újbátyúi–Bátyúi Református Vegyeskar szolgálata következett, akik többek között elénekelték a Székely himnuszt is.

Az emlékműsort a Nagy­muzsalyi Középiskola hagyományőrző csoportjának Feledni nem, nem, soha! című irodalmi összeállítása zárta, majd végezetül a résztvevők elénekelték a Szózatot.

F.Zs.