Ung Megyei Községek I. Határon Átívelő Labdarúgótornája

2013. július 26., 02:00 , 654. szám

A Szürtei Középiskola műfüves labdarúgópályája fölött az egyik legnagyszerűbb magyar futballista emlékét hirdeti a Puskás Ferenc Sportkomplexum felirat. 2013. július 21-én, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete rendezésében itt került sor az Ung Megyei Községek I. Határon Átívelő Labdarúgótornájára, melyen a szlovák–ukrán határ által kettészelt Ung-vidék, az egykori Ung megye két felvidéki és öt kárpátaljai községéből érkezett, már nem éppen ifjú, ám a labdát fiatalos hévvel kergető öregfiú labdarúgói mutatták meg tudásukat, küzdőszellemüket.

A tornát Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, köztük a felvidéki vendégeket, akiknek megköszönte, hogy elfogadták a sportrendezvényre szóló meghívást. Méltatta az Ung-vidéki kistérséghez tartozó települések mintaszerű együttműködését, s megköszönte a KMKSZ Gálocsi, Szürtei, Kisszelmenci és Palágykomoróci Alapszervezetének a torna megrendezéséhez nyújtott nagyfokú támogatást. Végezetül pedig sérülésmentes játékot kívánt a labdarúgóknak. Ezek után a résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd elkezdődtek a mérkőzések.

A felvidéki Nagyszelmenc és a kárpátaljai Gálocs mérkőzésén a nagyszelmenciek 3-0-ra győztek. Az ugyancsak felvidéki Mátyóc 2-1-re legyőzte Palágykomoróc és Kisszelmenc közös csapatát. Nagyszelmenc és a közös szürtei-téglási csapat mérkőzését a nagyszelmenciek 1-0-ra megnyerték. Gálocs és Mátyóc találkozóján a mátyóciak 3-0-ra diadalmaskodtak. Nagyszelmenc és Palágykomoróc-Kisszelmenc mérkőzésén a felvidékiek győztek 3-1-re. Gálocs és Szürte-Téglás összecsapását a gálocsiak nyerték 1-0-ra. Palágykomoróc-Kisszelmenc és Szürte-Téglás találkozója 1-1-gyel zárult. A két felvidéki csapat meccsén a nagyszelmenciek 2-1-re győztek. A gálocsiak és a palágykomoróciak-kisszelmenciek mérkőzését a palágykomoróciak-kisszelmenciek 3-1-re megnyerték. A mátyóci és a szürtei-téglási csapat meccsén a mátyóciak 3-1-re győztek.

A torna eredményhirdetésén Andrejcsák-Tóth Anett, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket, köztük Dudar Fannit, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű szervezetének elnökét, Mitro Ambrust, a KMKSZ Kisszelmenci Alapszervezetének elnökét, Braun Évát, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnökét, Boczán Pétert, a KMKSZ Gálocsi Alapszervezetének elnökét, Braun Lászlót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, Tóthi Lajos nagyszelmenci polgármestert, Molnár Lászlót, a szintén felvidéki Kaposkerecsény polgármesterét, Puskár Árpád szürtei polgármestert, Illár Józsefet, Palágykomoróc és Kisszelmenc polgármesterét, Szűcs Sándor téglási polgármestert, valamint Zsoffcsák Klárát, a Szürtei Középiskola igazgatóját. Ugyancsak köszöntötte az egybegyűlteket Braun László és Mitro Ambrus. A torna végén az első helyezettnek járó kupát Nagyszelmenc csapata vette át. Második lett Mátyóc együttese, harmadikként zárt Palágykomoróc és Kisszelmenc közös csapata, negyedikként végzett a gálocsi csapat, és Szürte-Téglás lett az ötödik. A gólkirály a mátyóci Capp Mátyás lett, a legsportszerűbben játszó csapatnak járó oklevelet pedig a palágykomoróci-kisszelmenci csapat vette át.

A labdarúgótorna kapcsán lapunk tudósítója röviden elbeszélgetett Nagyszelmenc polgármesterével.

A hasonló sportversenyek is hozzájárulnak a határ két oldalán élő magyar emberek kapcsolatainak megtartásához – fejtette ki Tóthi Lajos. – Mi az idén már hatodik alkalommal rendeztük meg az évről évre sorra kerülő farsangi futballtornát, melyen most részt vett (rajtunk kívül) Kisszelmenc, Téglás, a magyarországi Vámosújfalu, valamint a hozzánk hasonlóan felvidéki Kaposkerecsény, Dobóruszka, Szirénfalva és Budaháza. S az emberi kapcsolatok kiépülésében is nagy szerepet játszanak ezek a rendezvények – zárta szavait.

A szürtei torna megszervezéséhez jelentős mértékben hozzájárult a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Lajos Mihály