Orosz közeledés, ukrán távolságtartás

2013. augusztus 2., 02:00 , 655. szám
Janukovics és Putyin negyedóra alatt áttekintették a tárgyalások napirendjén szereplő kérdéseket, majd Putyin Medvedcsukhoz sietett.

Viktor Janukovics ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyaránt részt vett a hét végén a Kijevi Rusz Szent Vlagyimir fejedelem általi 988-as megtérítésének, azaz a kereszténység felvételének évfordulója alkalmából rendezett ukrajnai ünnepségeken.

Az orosz sajtó a történtekről beszámolva arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1025. évfordulóhoz kapcsolódó, a szokásosnál fényűzőbb rendezvényeket mindkét fél igyekezett felhasználni a saját céljai érdekében. Putyin tovább győzködte a már jó ideje húzódozó Ukrajnát, hogy lépjen vámunióra Oroszországgal, míg Janukovics, aki még mindig arra számít, hogy sikerül aláírnia a társulási szerződést az Európai Unióval, a méltatott történelmi eseményekkel igyekezett hangsúlyozni országa függetlenségét a keleti szomszédtól.

A jubileumi ünnepségeket megnyitva az ukrán elnök kijelentette, hogy nem engedi meg „az egyházak felhasználását bizonyos politikai erők által a maguk szűk érdekeinek megfelelően”. Hozzátette: „Ez vonatkozik a külföldi központokra is”. Az orosz sajtó szerint az államfő külföldi központokat emlegetve egyértelműen Moszkvára gondolhatott, amelyet a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrán Pravoszláv Egyház mögött sejtenek.

Vlagyimir Putyin ugyanakkor egyházi vezetőkkel találkozva megjegyezte: „a szellemi egység (Oroszországé és Ukrajnáé) annyira szilárd, hogy nincs kitéve semmilyen hatósági intézkedésnek”.

A két elnök virtuális szópárbaja az évforduló, az ünnep jelentősége kapcsán is folytatódott. „Mi mindannyian szellemi örökösei vagyunk annak, ami 1025 évvel ezelőtt itt történt – állapította meg Putyin a már említett találkozón az egyházi vezetőkkel. – És ebben a vonatkozásban mi kétség kívül egy nép vagyunk.”

Ugyanakkor Janukovics kijelentette, hogy a kereszténység felvétele 988-ban „Ukrajnai Ruszt új szintre emelte és erőteljes lökést adott az ukrán kultúra fejlődésének”. Az olvasóra bízzuk annak megítélését, vajon a történelemtudomány szempontjából mennyire megalapozott Ukrajnai Ruszt emlegetni ebben a vonatkozásban, de az ukrán húzódozás a keleti szomszédtól egyértelmű.

A két politikus vasárnap Szevasztopolban folytatta a vetélkedést, ahol mindketten részt vettek a közös ukrán–orosz haditengerészeti díszszemlén. A Kommerszant megjegyzi, hogy Viktor Janukovics csak az ukrán flotta napja alkalmából köszöntötte a megjelenteket, míg Vlagyimir Putyin az orosz haditengerészet napja és az ukrán flotta napja alkalmából is. A lap tudósítója szerint, ha Putyin is csupán az orosz tengerészeket köszönti, az már akár valamiféle hidegháború kezdetét is jelenthette volna.

A Kommerszant egyébként azt írja, Putyin és Janukovics előző napi, azaz szombati találkozója az ukrán elnöki hivatalban furcsán hűvös volt. Belépve a tárgyalóterembe még kezet sem ráztak a nyilvánosság előtt, s negyedóra alatt áttekintették a tárgyalások napirendjén szereplő kérdéseket – jegyzi meg a lap. Ugyanakkor a zn.ua tudósításából megtudhatjuk, hogy az orosz elnök ezután részt vett, sőt beszédet is mondott a Viktor Medvedcsuk szervezete, az Ukrajinszkij Vibir által az évforduló alkalmából rendezett konferencián. Azaz némi túlzással az orosz elnök aznap több figyelmet szentelt Leonyid Kucsma exelnök egykori hírhedt adminisztrációvezetőjének (keresztlánya apjának), mint hivatalos vendéglátójának, Ukrajna elnökének.

(Kárpátalja/bbc.co.uk/korrespondent.net/zn.ua)