„Mérlegelni sem érdemes, hogy anyanyelvű iskolába járjon-e a gyerek”

Interjú Varga Bélával

2013. augusztus 9., 02:00 , 656. szám

Varga Béla a lembergi Szvit Kiadó ungvári magyar tankönyvszerkesztőségének a vezetője, a Magyar Távirati Iroda ungvári tudósítója, 1956-ban az ungvári járási Szalókán született. Apja vasúti pályamunkás, anyja háztartásbeli volt, ennek ellenére fiatalabb húgával mindketten egyetemet végeztek, bár magyar iskolába jártak, és olyan településen nőttek fel, ahol ma is csak magyarul beszél mindenki. Varga Béla korábban Magyarország Ungvári Főkonzulátusán is dolgozott tolmács-fordítóként. Az ő példája is azt igazolja, hogy egy kis magyar faluból és magyar iskolából indulva is lehet valaki sikeres a mai Ukrajnában, nem bölcs dolog magyar szülőként az ukrán iskolát választani.

– Hol járt iskolába és egyetemre?

– Az elemi iskolát szülőfalumban, az általánost Eszenyben, a középiskolát pedig Csapon végeztem. Mindhárom tanintézet színvonalas volt, a csapi magyar középiskolából például rendszeresen részt vettünk az ukrán, orosz és magyar iskolák számára közösen szervezett járási és megyei tanulmányi versenyeken, de voltak, akik a köztársasági diákolimpiákra is eljutottak. Nekem biológiából sikerült második helyezést elérnem megyei szinten a 10. osztályosok között. S mivel magyarul felvételizhettem, a legmagasabb pontszámmal jutottam be 1973-ban az Ungvári Állami Egyetem Biológia–Kémia Szakának nappali tagozatára. Az osztályomból sokan felvételiztek sikerrel az egyetem különböző szakaira.

– Hogyan vette a nyelvi akadályokat a magyar iskola után?

– Az első szemeszter rendkívül nehéz volt, mert színmagyar közegből érkezve gyakorlatilag semmit nem értettem az ukrán és orosz nyelvű előadásokból. Rengeteg szótározással azonban sikerült eredményesen letennem mind a félévi, mind az évzáró vizsgákat, s a második évfolyamon már oroszul és ukránul is beszéltem, jegyzeteltem, s mindvégig jól tanultam. Tudni kell, hogy az ukrán akkor még nem volt kötelező, sőt, elnyomott nyelv volt, a magyar iskolát végzettek nem is nagyon sajátították el, csak az oroszt. Nekem azonban tetszett, és a ruszin-ukrán évfolyamtársaim is biztattak, hogy tanuljam meg. Ennek később igen nagy hasznát vettem.

– Milyenek lettek volna az esélyei, ha nem magyarul kellett volna felvételiznie?

– Ha nem lehetett volna magyarul vizsgázni, akkor sokkal nehezebb lett volna a továbbtanulás. Érettségi előtt ugyanis fél évvel még az észtországi Tartu egyetemének német szakára készültem, s már szabadon beszéltem németül. Ungváron addig nem lehetett magyarul felvételizni, de közben engedélyezték, ezért úgy döntöttem, itthon folytatom tanulmányaimat. Egyébként azon az egyetemi évfolyamon, amelyen tanultam, több mint száz magyar iskolát végzett diák vett részt a kötelező egyéves orosz nyelvi felzárkóztatási kurzuson. Ebből is látható, hogy 40 évvel ezelőtt is a mostaniakhoz hasonló gondok voltak az akkori többségi nyelv ismeretével.

– Voltak-e elhelyezkedési gondjai a diploma megszerzése után?

– Soha nem volt problémám az elhelyezkedéssel, sok munkahelyem volt. A diploma átvételét követően két nappal már munkába álltam Priluki környékén, egy víztisztító létesítmény építésénél voltam orosz–magyar műszaki tolmács, majd a Kárpátaljára történt visszatérésem után növényvédelmi felügyelőként dolgoztam határátkelőhelyeken. Több évet töltöttem a vasút vízellátási osztályán középvezetői munkakörben, majd egy ideig a kereskedelmi és iparkamara áruszakértőjeként tevékenykedtem. Mostani munkahelyemre, a lembergi Szvit Kiadóhoz tartozó Ungvári Magyar Tankönyvszerkesztőségbe huszonhét éve kerültem szerkesztőként, s tizenhárom éve az intézmény vezetője vagyok. Ezzel párhuzamosan, több mint két évtizede magyarországi médiumok tudósítójaként dolgozom, s két évig az ungvári magyar főkonzulátus tolmács-fordítója is voltam.

A szülőfalummal szomszédos Eszenybe nősültem, most is ott élünk.

– Fiai is magyar iskolába jártak?

– A két húgom is magyar iskolába járt, egyikük az ungvári egyetemet is elvégezte, s a jelenleg budapesti egyetemeken tanuló két fiam esetében sem merült fel soha, hogy nem magyar iskolába fognak járni. Velük is az a helyzet, hogy itthon magas szinten megtanultak angolul, ahogy én annak idején németül, de az ukránt, sajnos, nem sajátították el, mert – eltekintve az oktatás hiányosságaitól – nem volt megfelelő motivációjuk.

– Ön szerint manapság érdemes magyar iskolába íratni a magyar szülőknek gyermekeiket?

– Úgy vélem, mérlegelni sem érdemes, hogy anyanyelvű iskolába járjon-e a gyerek, hiszen ma a felsőfokú tanulmányok is végezhetők magyarul, amiről mi nem is álmodhattunk. Igaz, szükség van a többségi nyelv ismeretére, de kellő elszántsággal, céltudatossággal az is megtanulható. Egyetemi tanulmányaim kezdetét leszámítva soha nem éreztem hátrányát annak, hogy magyar iskolát végeztem, pedig évekig dolgoztam ukrán-orosz környezetben. Sőt, azt tapasztaltam, hogy azok a magyar kortársaim, akik orosz vagy ukrán iskolába jártak, kevésbé voltak sikeresek a továbbtanulást és az életben való érvényesülést illetően, mint azok, akik magyar iskolában érettségiztek.

Badó Zsolt