Turisták rekedtek egy drótkötélpálya fülkéiben

2013. augusztus 13., 12:13
Úton az Aj-Petrire

Közel tízórás mentőakció révén szabadítottak ki hetvenhat embert a Krím-félsziget leghosszabb drótkötélpályájának gondoláiból, miután a felvonó leállt vasárnap délután – adta hírül a TSZN híradóműsor internetes kiadása.

Az Aj-Petri hegycsúcsára vezető lanovka 15:30-kor állt le. Két, egyenként 35 utas befogadására kialakított fülkéjében összesen 76 utas, köztük 13 gyerek tartózkodott. Az egyik gondola százötven, míg a másik ötven méter magasságban rekedt föld és ég között.

A földi mentőegységek megérkezését követően a fülkékben tartózkodó, extrém helyzetek megoldására is kiképzett utaskísérők segítségével, összehangolt munkával, kötelekkel kezdték meg egyenként kimenteni az utasokat. Az akció röviddel éjfél után fejeződött be. A megmenekült turistáknak ezek után rendkívül nehéz terepen kellett megtenniük a több órás utat a hegy lábánál fekvő Miszhor üdülővároskáig. Már virradt, mire minden fáradt utazó ágyba kerülhetett.

A hétfőn megkezdett műszaki áttekintés komoly szerkezeti problémákat tárt fel, és azt sem zárják ki a szakértők, hogy a meghibásodás gyártási hibára vezethető vissza. A vizsgálat befejezéséig a fülkés drótkötélpálya üzemeltetését felfüggesztették.

A Miszhor és az Aj-Petri közötti lanovka építését még 1967-ben kezdték el, és kerek 20 esztendeig tartott. A két szakaszból álló pálya hossza összesen 2980, az alsó és a felső állomás közötti szintkülönbség pedig 1153 méter. A második, 1870 méteres szakasz jelenleg is Európa leghosszabb tartóoszlop nélküli drótkötélpályájának számít, amivel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. A turisták körében rendkívüli az érdeklődés iránta, annak ellenére, hogy egy retúrjegy 130 hrivnyás tarifája ukrán viszonylatban meglehetősen borsosnak mondható.

Palkó István