Helyi népszavazásokat kezdeményez az RMDSZ

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám

Helyi népszavazásokat kezdeményez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai régiókról, a lakossági aláírások gyűjtése várhatóan szeptember első felében kezdődik – mondta el az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A politikus kifejtette, hogy három székelyföldi (Hargita, Kovászna, Maros) és három partiumi (Bihar, Szatmár, Szilágy) megyében kezdeményeznek referendumokat, amelyeken egyrészt a már létező gazdasági fejlesztési régiók határairól kérdeznék meg az embereket, másrészt a román kormány által tervezett közigazgatási régiókról.

Hozzátette: a partiumi megyékben román pártokkal is tárgyalásokat kezdeményeztek, hogy ők is támogassák a települési referendumokat. Az RMDSZ bízik abban, hogy példát vesznek a kezdeményezésről más romániai megyék is, amelyek elégedetlenek a kormány régiósítási terveivel.

Kifejtette, hogy az RMDSZ jogászai még dolgoznak a részleteken, de várhatóan két kérdésre kell majd válaszolniuk a lakosoknak. Először arra kérdeznének rá, hogy a szóban forgó – például székelyföldi – település lakói egyetértenek-e azzal, hogy a községük vagy városuk a Hargita, Kovászna és Maros megyék alkotta gazdasági fejlesztési régióhoz tartozzon a jelenlegi központi fejlesztési régió helyett.

Másodszor a tervezett közigazgatási régiókra kérdeznének rá, vagyis arra, hogy amennyiben ezek létrejönnek, akarják-e a lakosok, hogy településük a három székelyföldi vagy a három partiumi megye alkotta közigazgatási régióhoz tartozzon. Az RMDSZ egyébként nem ért egyet azzal, hogy a régiókat közigazgatási hatáskörökkel ruházzák fel – emlékeztetett Kovács Péter.

Az új közigazgatási régiók létrehozását a kétharmados többséggel kormányzó román szociálliberálisok várhatóan a jövő évre halasztják, erről hivatalosan augusztus végén döntenek.

A helyi népszavazások kiírása érdekében gyűjtendő aláírásokat várhatóan az RMDSZ települési elnökei nyújtják be iktatásra magánszemélyként a helyi önkormányzatnál. A szavazati joggal rendelkezők legalább 5 százalékának kell aláírnia az íveket ahhoz, hogy az önkormányzat figyelembe vegye a kezdeményezést.

Kovács Péter szerint ők ennél több aláírás összegyűjtését tervezik, így akarnak nyomást gyakorolni a kormányra.

(MTI/Kárpátalja)