Radnóti Miklós: À la recherche...

Régi, szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!

Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott

tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?

Hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot

ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó, zöld

jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és

éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt

drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,

szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,

s harcoltak, csak azért, mert ellene mit se tehettek,

s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos

éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,

mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,

dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,

s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,

némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, –

s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová... mindegy. Hova tűntek a bölcs borozások?

Szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek,

és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők

ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-

léptű leányok a háború hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?

És akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?

Hangjuk hallja szívem, kezem őrzi kezük szorítását,

művük idézgetem, és torzóik aránya kibomlik,

s mérem (néma fogoly), – jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,

mert ami volt, annak más távlatot ad a halál már. –

Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában,

és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,

távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Radnóti Miklós egyik legismertebb verse az À la recherche..., ez a különös – vagy nem is olyan különös? – című költemény. Hiszen köztudott, hogy honnan való e francia megfogalmazás. A XX. századi regényirodalom egyik leghíresebb darabjának, Marcel Proust À la recherche du temps perdu című könyvének borítójáról lett kölcsönözve, aminek magyar fordítása így hangzik: „Az eltűnt idő nyomában”. Nos, Radnóti Miklós verse pontosan a „temps perdu”-t, vagyis az eltűnt, a múlt időt keresi, ennek ered a nyomába, és számunkra a rémséges második világháborút idézi föl. A vers Heidenauban született, az ottani lágerben, 1944. augusztus 17-én, ám a történet része az is, hogy a mű létrehozóját november elején meggyilkolták. Ekként olvasandó tehát az À la recherche…, mely néhány más, ugyancsak ebben az időben született Radnóti-verssel együtt a magyar irodalom megrendítően szép költeményeinek sorát gyarapítva, azt is bizonyítja, hogy sok esetben a mű mögött álló emberi sors elválaszthatatlan az alkotás világától…

Penckófer János