Gyakori csülökbetegségek és megelőzésük

2013. október 24., 08:20 , 667. szám

– Miként lehet megelőzni a csülök megbetegedéseit, s ha valamelyikük mégis bekövetkezik, miként lehet meggyógyítani a jószágot? – érdeklődött szerkesztőségünknél egy barkaszói olvasónk. Kérdéseire és a kapcsolódó kérdésekre Szijus Attila técsői állatorvos válaszol.

– Az állatok elégtelen mozgása, zsúfoltságuk, a tartástechnológiai hibák, illetve a különböző sérülések nagyon gyakran csülökbetegségekhez vezetnek, melyek elsősorban a csülökápolás elmaradásával hozhatók összefüggésbe. A nedves, sáros istállóban tartott szarvasmarhák is megbetegedhetnek – magyarázza beszélgetőtársam. – A csülökszaruk túlnövésének és a csülök deformációjának több formája ismert. Az ún. istállócsülök a hegyfar kisfokú túlnövése. A papucscsülök a hegyfar felhajlása. A görbecsülök esetében a hegyfar dugóhúzóként csavarodik. Előfordul még az ollóscsülök, amikor az egyik vagy mindként csülök a közép irányában túlnő. Az ilyen túlnőtt szaruk esetén az állat mozgása kötött, a jószág nehezen jár, topog.

A panaricium is egy csülökbetegség, mely a talppárnák és a csülök közötti rész bőrének és a bőr alatti kötőszövetnek a gennyes és gyorsan tovaterjedő gyulladása. Az 1–5 éves, fiatal egyedek körében gyakoribb, mint az idősebbeknél. A talpfekély olyan kór, melyet a talp és a szaru túlterhelése és a csülökszaru túlnövése vált ki. Két fajtája ismert. Az egyszerű talpfekélynél a rothasztó baktériumok kettős talpképződést idéznek elő. Míg a Rusterholz-féle specifikus traumás csülöktalpfekély mindig ugyanazon a helyen, a talp hátulsó harmadában keletkezik, s e lábrész sérülése nyomán létrejövő csontvelőgyulladás következményeként lép fel.

A csülök megbetegedései közé soroljuk az ún. fekvelépést is. E kór úgy alakul ki, hogy valamilyen hegyes dolog a talppárnán keresztül megszúrja a lábat, ezután fertőzés lép fel, ami gennyes gyulladáshoz vezet. A párnaízület gennyes gyulladását kizárólag fertőzés okozza. A csülkök közötti szövetszaporulat a talppárna bőrének és a bőr alatti kötőszövetnek a gyulladása, mely maga után vonja a csülkök közötti hasadék bőrének a megvastagodását.

– Miként lehet meggyógyítani, illetve megelőzni a csülökbetegségeket?

– A csülök megbetegedéseit antibiotikumos kezeléssel, antibiotikumokat tartalmazó kenőcsökkel, spray-kkel, por vagy injekció formájában felhasznált gyógyszerekkel lehet megszüntetni. A sebet formalinos oldattal, esetleg rézgálicos oldattal ajánlatos mosogatni, míg csak be nem gyógyul. A csülökszaru levált részét pedig el kell távolítani.

A megelőzés érdekében legalább évente kétszer, tavasszal a legelőre való kihajtás előtt, illetve ősszel, a legeltetési szezon után tisztogassák le a csülköket. Fontos a csülök, a pata ápolása, ezért minden jószágtartó gazdának rendelkeznie kell patafaragó késsel, csülökvágóval és patacsiszolóval.

Lajos Mihály