2013. december 1.

„Várom az Urat, várja az én lelkem és bízom az Ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.” Zsolt.130: 5-6.

Isten kegyelméből a mai vasárnappal a karácsonyt megelőző négy hetes adventi időszakba léptünk. Az advent szó, talán nem a legpontosabb meghatározással, magyar fordításban Úrjövetelt jelent, azaz, Jézus Krisztus eljövetelét. Az Ő születését jelenti karácsony ünnepe. Az advent tehát a várakozás és a készülődés ideje. Mi nem csupán az első eljövetel beteljesedésének ünnepére, hanem az Úr végső eljövetelének nagy napjára is készülünk.

A fenti igeversek csendes várakozásra és készületre inspirálnak bennünket. Milyen körülmények között?

1. Sötétségben. A zsoltár szerzője előtt „megképzik” a várfokon álló, éjjel strázsáló katona képe. Csillagtalan, holdtalan, sötét éjszakában nem igazán leányálom őrhelyen állni és vigyázni. Mennyire várták a reggelt, a világosságot!

Számunkra a sötétség a jelenvaló világ nyomorúságát jelenti. Helyzetünknek, korunknak, egész világunknak azt a tulajdonságát, hogy fájdalmasan hiányos és elégtelen. Közülünk nem mondhatja senki sem azt, amit Ferenc József király 100 évvel ezelőtt mondott: ,,Nálunk minden nagyon szép, nálunk minden nagyon jó, mi mindennel meg vagyunk elégedve.”

2. Nemcsak testileg, lelkileg is. „Várja lelkem az Urat.”Azt az Urat, aki egyszer eljött már, aki azt is mondotta magáról: „Én vagyok a világ világossága.” Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy ránk is illesse: „ti vagytok a világ világossága”. Olyanokká tesz bennünket, mint hajdan a magyar pusztákon messze világító őrtüzek, hogy világítsunk mi is. Kicsik vagyunk mi ugyan a magunk erejével a sötét világ erőivel szembeszállni, mégis a mi hitünk legyőzi a világot, mert mi az Urat várjuk, külsőleg s belsőleg egyaránt.

3. Félelemmel és bizalommal. „...bízom az Ő ígéretében.” Azért félelemmel, hogy ne legyünk könnyelműek és képmutatók. Igaz volta és szigorú törvénye szerint büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk, viszont végtelen szeretete és atyai volta bizakodóvá tesz bennünket, és a mi életünkben is be akarja teljesíteni ígéreteit. Mert ,,könnyebb megavulni, végképpen elmúlni a természetnek, mint semmibe menni az igaz isteni szent ígéretnek” mondja egyik régi, szép ádventi énekünk. Ezért felemelt fővel várjuk Őt, aki keblére ölel és áldó kezével dicsőséges, új arcot mintáz reánk, hogy olyanok legyünk, mint Ő.

Józan Lajos
huszti lelkipásztor