Képviselői csoporttá szelídült a Narodna Rada

Kárpátaljai Megyei Tanács

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Ungváron hétfőn ismét összeült a Kárpátaljai Megyei Tanács, amely a törvényi előírásoknak megfelelően két héttel az ország büdzséjének elfogadása után jóváhagyta a megye 2014-es pénzügyi tervét.

A képviselők különösebb vita nélkül fogadták el a dokumentumot, amiben a belpolitikai helyzet feszültsége mellett szerepet játszhatott az is, hogy az elmúlt héten lemondott Azarov-kormány megszorító intézkedései miatt a költségvetés számai nincsenek köszönőviszonyban a valósággal, illetve a tényleges igényekkel, s így nem is lett volna különösebb értelme vitát nyitni azokról.

Az ellenzéket egyébként is elsősorban az a kérdés kötötte le, miként tudna legitim és tényleges jogosítványokkal rendelkező alternatív önkormányzati-közigazgatási szervet létrehozni. Az elmúlt héten a megyei tanácsi képviselőkből és az utcai tüntetők aktivistáiból létrehozott Kárpátaljai Megyei Néptanács (KMN)ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amennyiben mind létrehozásának jogalapja, mind a szükséges társadalmi tekintélye-súlya hiányzott ahhoz, hogy a megyei önkormányzat helyébe lépjen, illetve a közigazgatási szervektől funkciókat vonjon el. Változtatásra késztette a megyei ellenzéket az is, hogy a bíróság megtiltotta a KMN létrehozására vonatkozó megyei tanácsi döntés kihirdetését.

A legnagyobb kárpátaljai ellenzéki erő, az Egységes Centrum (JeC) ezért úgy határozott, hogy olyan frakcióközi csoportot alakítanak a többi ellenzéki erő bevonásával a Kárpátaljai Megyei Tanácsban, amely megszerezheti az önkormányzati testületben a többséget, s ezzel a megye irányításának formális jogát is. Hétfőn mindjárt meg is kezdődött a Kárpátaljai Megyei Néptanács képviselői csoport névre keresztelt képződmény létrehozásához szükséges képviselői aláírások összegyűjtése.

Mint ismeretes, a megyei tanácsban kialakult erőviszonyok miatt az ellenzéknek szinte minden nem kormánypárti szavazatot be kell gyűjtenie a sikerhez. A vállalkozást megkönnyítheti, ha a Régiók Pártja soraiban az országoshoz hasonló lemorzsolódás indul meg, s néhányan képviselőik közül csatlakoznak a hatalomellenes táborhoz. Vannak is erre utaló jelek, amennyiben a zakarpattya.net.ua portál hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint ifjabb Andrij Sztrizsak megyei tanácsi képviselő kérvényezte kilépését a PR-frakcióból. Ugyanakkor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél lapunkat arról tájékoztatták, hogy a KMKSZ képviselői sem a megyei tanácsban, sem az alsóbb szintű önkormányzatokban nem kívánnak csatlakozni e frakcióközi csoportokhoz.

hk