Pásztor Bálint: A vajdasági magyarság következő 20 évét is befolyásolják a márciusi választások

2014. február 27., 01:05 , 685. szám

Olyan folyamatok indulnak el Szerbiában a március 16-i előre hozott választásokat követően, amelyek a vajdasági magyarság életét is döntő módon befolyásolják a következő 15-20 évben – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti frakcióvezetője a Magyar Szó című újvidéki napilapnak adott interjújában.

A legnagyobb délvidéki magyar párt képviselője kifejtette, hogy a következő négyéves időszak teljesen más jellegű lesz, mint a korábbi évek. Mint magyarázta: a 2003-ban meggyilkolt Zoran Djindjic miniszterelnök kabinetje óta egyik kormánynak sem volt akkora támogatottsága, mint amekkorára a következő szerbiai vezetés számíthat.Olyan folyamatok fognak elindulni Szerbiában, mint amilyenek a magyarországi politikai életet jellemezték az utóbbi négy évben – állapította meg. Rámutatott arra is, hogy felelőtlenség lenne tudatosan kimaradni ezekből a folyamatokból. „Azt szeretnénk, ha a parlamenti mandátumok birtokában, a magyarok támogatásának köszönhetően aktív részesei lehetnénk ezeknek a folyamatoknak, hogy ne csorbuljanak a magyarok érdekei” – tette hozzá.

Pásztor Bálint szerint egyértelmű, hogy a legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt fog kormányt alakítani a március 16-i választásokat követően. A párt tisztségviselői már több alkalommal is elmondták, hogy nem önállóan kívánnak kormányozni, hanem azt szeretnék, ha minél szélesebb támogatottságuk lenne az elindítandó reformfolyamatoknak – magyarázta a politikus.

Megismételte azt a korábbi kijelentését, miszerint a VMSZ a kormánykoalíció részeként kíván politizálni a következő négy évben, mert – mint ahogy megfogalmazta – „mi, magyarok nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a következő négy évben elbujdosunk, sarokba állunk, és várjuk, hogy a magyarság számára szimpatikusabb belgrádi központú pártok megerősödjenek, és majd négy, nyolc vagy tizenkét év múlva újra azok vezessék a kormányt, nekünk az a feladatunk, hogy a kitűzött céljainkat a következő ciklusban az új kormánnyal kialakított beszélő viszonynak köszönhetően megpróbáljuk törvénybe iktatni, megvalósítani.”

(MTI/Kárpátalja)