Dsida Jenő: Olvadó jégvirág
Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mezők felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.
Kicsi galambok kimerészkednek
fehérlő szárnyaikkal
a feslő márciusba s lábuk elé
olvadt patakok csörgedeznek.
Jégvirág, jégvirág, jégvirág,
sok megbámult cigarettafüst...
Jaj, be jó lenne már
egy kis feltámadás!
Mozdonyok dohognak,
gyors lábak forognak,
égből lenyúló hosszú karok
kavarják a tavasz életét.
Valaha el lehet-e érni
a bús elérhetetlent?
Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni
minden ablakot?
Ébredő, fanyar boroszlánok
simulnak a nagy sziklasírra
s bent fekszik Lázár némán, hidegen.
Harmadnapos halott.
Dsida Jenő szép versében ötvöződik a valóságos természet ébredése a feltámadás titokzatosságával. Erre utal, hogy „feslő márciusról”, a természet kibomlásának idejéről olvashatunk, és erre utal a költemény utolsó versszakában a „harmadnapos halott” felemlítése. A kereszténységhez kapcsolható, de mégsem húsvéti feltámadásról szól e költemény. Nem a keresztényi vallás ünnepéről, hanem elsősorban a természeti újjáéledésről. Ezért lesz Olvadó jégvirág a költemény címe, és ezért kerül a versbe több, a természet újbóli megéledését bemutató részlet. Ezek között kiemelkedik „az égből lenyúló hosszú karokat” láttató sor. Ez igencsak találó, szinte érezni, amint e hosszú karok valóságosan „kavarják a tavasz életét”. A természeti és vallási utalás közé pedig kiválóan illeszkedik, hogy a költemény a tavasz élményével kapcsolatban a „nagy, elérhetetlen szerelmet” emlegeti, amint „ködlik a mezők felett”. És ugyancsak e kettő között helyezhető el a „bús elérhetetlen” utáni áhítat kifejezése. Hiába szerepel benne harmadnapos halott, a vers mégis optimista…
Penckófer János