Az Öngyilkosok klubja Beregszászban

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Pénteken este került sor Beregszászban, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban Olt Tamás Öngyilkosok klubja című színművének bemutatójára.

A darabot, mely „műfaji” meghatározását tekintve groteszk színmű dalokkal, maga a szerző rendezte. A címből is sejthető volt, hogy nem szokványos előadás vár a beregszászi teátrum közönségére, és további figyelmeztető jel lehetett, hogy a darabot 16 éven felülieknek ajánlották, bátran állítható azonban, hogy a valóság felülmúlta a várakozásokat.

Mint az előadásra invitáló meghívóban olvashattuk, az Öngyilkosok klubja rendhagyó konstrukcióval készült. „A filmkészítésből ismert flashback technika segítségével jutunk el a klubtagok múltjához, ki, hogyan és miért választotta végül a klubot, amelynek fő profilja segítségnyújtás az élet önkezű befejezéséhez. Persze nem kell vérdrámára gondolni, a groteszk műfajban sok derű rejlik, amihez élő zenével kísért dalok is párosulnak” – tudjuk meg. A nem mindennapi alaphelyzetet a sivár, a díszleteket gyakorlatilag teljesen nélkülöző színpadkép és néhány eredeti rendezői megoldás teszi még extrémebbé.

Ha a színmű alapötlete nem is tekinthető párhuzamok nélkülinek az irodalomban és a filmművészetben, ügyes szerzői-rendezői elképzelés, hogy a „klubélet” mindennapjait bemutató jeleneteket a „klubtagok” személyes drámáját elbeszélő zenés betétek tagolják. Ez a helyenként a musicalek világát idéző megoldás egyúttal kiváló lehetőséget nyújt a színpadra lépő Béres Ildikó, Domáreckájá Júlia, Ferenci Attila, Gál Natália, Ivaskovics Viktor, Kacsur András, Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Sőtér István, Szabó Imre, Tarpai Viktória, Vass Magdolna színművészeknek a játékra, és – a lehetőségekhez mérten – a karakterformálásra. Nem feledkezhetünk meg az előadás szereplőiről szólva Császár Istvánról sem, aki a háttérben, a dalbetéteket kísérő kisegyüttes egyetlen állandó tagjaként nyüvi rendíthetetlenül a gitár húrjait.

Feltétlenül említést érdemel a darab mozgásvilága, amely Fehérvári Péter koreográfus munkáját dicséri. Nem első ízben tapasztaljuk, hogy a beregszászi színház társulatával dolgozó anyaországi rendezők „mozgástervezővel”, koreográfussal dolgoznak együtt egy-egy előadás megteremtésén. Az Öngyilkosok klubja is igazolja, hogy van létjogosultsága az efféle koprodukciónak.

Összegezve: az előadás valóban nem való gyerekeknek, mindenki másnak azonban, aki már elmúlt 16, és egy szórakoztatva elgondolkodtató színházi estére vágyik, bátran ajánlhatjuk az Öngyilkosok klubját.

hk