Száztíz éve kezdődött a gorlicei áttörés

Megakadályozta Magyarország oroszok általi elözönlését

1915. május 2-án, reggel hat órakor Nyugat-Galíciában, a Ropica Ruska–Gorlice–Staszkowka–Rzepiennik frontszakaszon a 11. német hadsereg és a 4. osztrák–magyar hadsereg 700 lövegének s aknavetőjének mennydörgése, illetve sivítása vágta ketté a reggeli csendet. Négy órán át tartó, roppant heves pergőtűz verte végig a jól kiépített, teraszosan egymás fölé emelkedő orosz hadállásokat. Majd 10 órakor rohamra indult a gyalogság. Kibontakozott a gorlicei csata.

Bár az 1914. november 28. – december 18-i limanowa–lapanowi ütközetben a Monarchia csapatai Krakkó előteréből keletre szorították a cári erőket, a kárpáti szakaszon pedig Szurmay altábornagy felszabadította az Uzsoki-, a Vereckei-, a Toronyai- és a Tatár-hágót, az oroszok nem adták fel a Magyarország belsejébe való betörés tervét. A tél hátralévő részében, majd tavasszal is ádáz harcok dúltak a Kárpátokban, s csak a magyar honvédek kivételes helytállása akadályozta meg, hogy ne roppanjon össze a front. 1915. március 20. után a cári csapatok így is benyomultak Máramarosba, áprilisban pedig Mezőlaborc térségében vonták össze haderejük jelentős részét, hogy áttörjék a frontot, s behatoljanak Magyarország belsejébe. Közben március 22-én félévnyi hősies küzdelem után a túlerő előtt kapitulált a nagyrészt magyar katonák által védett fontos nyugat-galíciai erődítmény, Przemysl. A német hadvezetőség előtt is világossá vált, hogy nem folytathatják teljes erővel a harcot a nyugati fronton, míg fennáll Magyarország lerohanásának a veszélye, és a saját keleti határaiknál is fenyeget az orosz veszedelem. Így Falkenhayn vezérkari főnök kelletlenül, de csapatokat vezényelt át a nyugati frontról Galíciába. Ezekből és osztrák–magyar egységekből hozták létre a 11. német hadsereget, melynek élére Mackensen tábornokot állították, emellett a keze alá rendelték József Ferdinánd főherceg 4. osztrák–magyar hadseregét is. Velük szemben Dimitrijev tábornok 3. orosz hadserege állt, Hötzendorf osztrák–magyar vezérkari főnök pedig Gorlicét szemelte ki a frontáttörés helyszínéül, ahol a komoly védőállásokat viszonylag kisebb haderő védte, s kidolgozta a frontáttörés hadműveleti tervét.

Május 2-án aztán a tüzérségi előkészítés után ék alakban, mélyen tagolt hadrendben támadásba lendült a német és az osztrák–magyar gyalogság, mely már az első napon 16 kilométert nyomult előre, áttörve az első védővonalat. A gorlicei védelem kulcspontját, a bevehetetlennek tartott putski állást is már az első napon bevette a fergetegesen rohamozó VI. osztrák–magyar hadtest. A következő napon is folytatódott az előrenyomulás, május 4-én pedig sikerült áttörni a második védővonalat, bevenni a mögötte húzódó erődített védelmi állásokat, majd a harmadik védőövet is. Így sikerült áttörni a frontot, melynek következtében a vereséget szenvedett 3. orosz hadsereg visszavonult. Eközben a Mackensen hadseregcsoporttól délre felsorakozott, Borojevic tábornok vezette 3. osztrák–magyar hadsereg is kelet felé, a nagyrészt magyar csapatokból álló, Böhm-Ermolli tábornok által vezetett 2. osztrák–magyar hadsereg pedig a Kárpátokból kiindulva északi irányban nyomult előre. A cári erők minden szakaszon meghátráltak, az általános orosz visszavonulás közepette Delvig tábornok a Monarchia csapatainak a megjelenésekor feladta Przemyslt, Ivanov orosz frontparancsnok pedig felkészült Lemberg védelmére. Hadereje közepét kissé hátravonta, miközben két szárnya – a 8. és a rendbe szedett 3. hadsereg – igyekezett védelmi vonalat kiépíteni a San folyó jobb partján. S a támadás nem is maradt el. Mackensen észak felé kanyarodva indította meg offenzíváját, hogy magára vonja az orosz erők nagyobbik részét, míg bal szárnyát József Ferdinánd fedezte, Böhm-Ermolli pedig frontális támadást hajtott végre a várost védő cári csapatok ellen. A 11. német hadsereg Rava-Ruskánál áttörte a frontot, mialatt a 4. és a 2. osztrák–magyar hadsereg is diadalmasan nyomult előre, s Böhm-Ermolli június 22-én bevonult Lembergbe. Rövid, de véres harcok árán a központi hatalmak csapatai visszafoglalták az 1914 őszén elvesztett fontos kelet-galíciai várost. A cári haderő kárpáti arcvonalát felgöngyölítették, az oroszok a Bug folyó felé vonultak vissza.

Ezt követően két csapásmérő csoportot szerveztek az offenzíva folytatása végett. Falkenhayn német vezérkari főnök terve alapján a 11. német hadseregből, a német Bug hadseregből és az osztrák–magyar 4. hadseregből álló déli csapásmérő csoportnak Breszt-Litovszk felé kellett előrenyomulnia. Míg a 8. és a 12. német hadseregből álló északi csapásmérő csoportnak Kelet-Poroszországból kiindulva, a Narew és a Bobr folyók között kellett behatolnia a Varsótól keletre elterülő térségbe, a lengyel fővárostól nyugatra felsorakozott 9. német hadseregnek és a Woyrsch tábornok vezette harccsoportnak pedig frontális támadást kellett indítania a Varsót védő cári erők ellen. A Gallwitz tábornok által parancsnokolt 12. hadsereg át is törte az orosz frontot, majd bevette a Narew–Bobr vonal erődítményeit, és tovább nyomult előre a Visztula középső folyása mentén, mind jobban elvágva a lengyel fővárost a cári főerőktől. Ezalatt a déli csapásmérő csoport a Visztula és a Bug között támadott, s elérte a Cholm–Lublin vonalat, ahol az oroszok megállították az offenzívát. Ám csak egy időre. József Ferdinánd főherceg ugyanis a július 2–6-i kraszniki csatában fényes győzelmet aratott az orosz hadak fölött, majd július 30-án Lublint is bevette. A következő napon Woyrsch tábornok bevonult Varsóba, majd elfoglalta Cholmot, és bevette Novogeorgievszk erődítményét. Az északi és a déli csapásmérő csoport Siedlcénél találkozott, ám a cári erőknek sikerült kihátrálniuk a bekerítésből, és szeptember végén a Baranovicsi–Pinszk–Dubno vonalon megszilárdították állásaikat. A központi hatalmak azonban hamarosan újabb offenzívákat indítottak. A 4. és az 1. osztrák–magyar hadsereg támadásba lendült a Dubno–Luck–Rovno orosz várháromszög ellen, és sikerült is elfoglalniuk Dubnót és Luckot, emellett Breszt-Litovszk erődítményét is bevették, ahol különösen kitüntetette magát Arz Artúr altábornagy kassai hadteste. Míg északon Hindenburg német tábornok Litvániában elfoglalta Kovnót és Wilnót (Vilniust). Ám mivel Falkenhayn a nyugati frontról átvezényelt német csapatokat visszairányította, s az oroszok rendezték soraikat, a központi hatalmak offenzívája véget ért. A cári csapatok megszilárdították védelmüket, sőt korlátozott ellentámadásokat is indítottak, s visszavették Dubnót. Ám a keleti front messzire tolódott a Monarchia és Németország központi területeitől, így Magyarország elözönlésének a veszélye sem állt fenn többé. Viszont a központi hatalmak sikeres offenzívája sem akadályozta meg Olaszország átállását az antanthoz és az olasz hadüzenetet, Bulgária ellenben a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba, ami magával vonta a makacsul védekező Szerbia elfoglalását.

Lajos Mihály