Leövey Klára magyar honleány a ’48-as szabadságharc és a haza szolgálatában

Március 15-én vidékünkön ritkán szoktunk emlékezni olyan hőslelkű nőkre, akik a maguk módján szintén kivették részüket a szabadságharc eszméiből. Ilyen pl. a tiszaújhelyi Újhelyi Laura, aki nemzetiszínű kokárdákat készített a harcmezőre induló nemzetőröknek.

Ez alábbi sorokkal egy másik honleány életútját kívánom megismertetni a tisztelt olvasókkal, Leövey Kláráét, aki ugyan a mai értelemben vett Kárpátaljához csak apai ágon kötődik. A szabolcsi eredetű Leövey család egyik tagja, Leövey Ádám Tököly munkácsi kapitánya, ennek László nevű fia házasodik Ilosvára a nagy múltú földbirtokos Ilosvay családba, dédunokájuk, Leövey József pedig Máramarosszigetre nősül 1815-ben, feleségül veszi Szathmáry György vármegyei esküdt Eszter nevű leányát. Két gyermekük születik: Zsófia 1816-ban és 1821 március 25-én Klára. Édesapjuk 1837-ben meghal, s az édesanya, Szathmáry Eszter egymaga igazgatja két leánya további életútját. A kis Klára 10 éves kora óta – mióta először látott színészeket – fényes színészi pályáról álmodozik. A kassai színtársulat jeles tagjai: Szentpéteri, Megyeri és az országosan híres Dériné Széppataky Róza Szigeten is szerepeltek. 1834-ben a szigeti fiatalok kocsiszínben rendeznek színdarabokat, s Klára lesz a jellemszínészük.

Ezekben az években ismerkedik meg a művelt, lelkes nőnevelővel, Karacs Terézzel, akivel életreszóló barátságot köt, s aki Klára figyelmét is a nőnevelés ügye felé irányította. Így kerül el a szomszédos szlatinai földbirtokos, báró Sztojka Imre családjához, ahol a kisebbik leány nevelője lesz. Fordulópontot az 1844-es esztendő hoz, amikor a máramarosi követ, báró Sztojka Imre a pozsonyi országgyűlésre utazik, s családjával együtt magával viszi Leövey Klárát is. A városi zajos élet: színház, bálok, országgyűlési felszólalások mozgalmassá teszik Klára napjait is. Közben levelezik Karacs Terézzel. Leveleiben leírja, hogy fájlalja, mennyire kevés nőt érdekel a hon ügye. Karacs Teréz közvetítésével kerül Pestre Teleki Blanka grófnő mellé, aki által megismeri a grófnő nagynénjét, báró Brunszvik Terézt, a nőnevelés elkötelezett harcosát, akik mellett Klára is elkötelezi magát a magyar nőnevelés szolgálatában.

Pesten éri 1848 március 15- e, ott jár ő is a felvonulókkal az esőtől ázott Pest utcáin, kezében a szabad sajtó első termékével. Amikor a forradalom szabadságharcba csap át, a szülők a nevelőintézetből hazaviszik leányaikat, s 1849. január 1-jén be is kell zárni az intézetet. Teleki Blanka kíséretében Leövey Klára is követi a forradalmi kormányt Debrecenbe, mindketten jelen vannak a Nagytemplomban, amikor Kossuth felolvassa a Függetlenségi Nyilatkozatot. A világosi fegyverletétel után Teleki Blanka Szatmár megyei birtokára vonul, Leövey Klára pedig haza édesanyjához Szigetre. Itthon szintén neveléssel keresi kenyerét s örül, hogy újra hivatásának élhet. Nyugalma s öröme nem tart sokáig: 1851. július 12-én a császári hatóság letartóztatja, s Pestre szállítják. Teleki Blankával még májusban teszik ugyanezt, őt előbb Váradra viszik, majd szeptemberben őt is Pestre szállítják. Itt újra egymásra talál a két honszerető lélek. Két évig tart a vizsgálati fogságuk, azzal vádolják őket, hogy Pesten forradalmi szellemben szervezték és vezették a nevelőintézetet, a fegyverletétel után honvédokat rejtegettek, s minden tettükkel arra törekedtek, hogy a forradalom emlékét ébren tartsák és egy új forradalom magját elhintsék, amely Magyarország függetlenségére irányul. Különösképpen Teleki Blankára olvasták e vádakat. Leövey Klára pedig abban vétkes a császári hatóság szerint, hogy éveken keresztül szenvedélyes kitartással, fáradhatatlanul azon tevékenykedett, hogy a grófnő szándékait tervszerűen végrehajtsák.

Teleki Blankát 10 évi, Leövey Klárát 5 évi várfogságra ítélik, az ausztriai Kufstein várában töltik le a fogságot. Klára az öt év letelte után hazautazik édesanyjához, a nagyon nehéz börtönévek után örül, hogy szabad és újra otthon lehet. A gyertyánligeti fürdőben próbálja visszanyerni erejét és egészségét. Tovább folytatja a nőnevelést szülővárosában, ebben segítségére van a régi ismerős, báró Sztojka Klára, Mán József főispán felesége. Mikor már intézetet is alapíthattak, 1861-ben egy királyi biztos látogatja őket, s elrendeli az intézet bezárását. Ismét kenyérkereset után kell néznie. Debrecenben tanári diplomát szerzett ugyan, de ezt a szakmát sohasem gyakorolta. Többfelé megfordul, legtöbbször a Teleki családnál találjuk. Otthon, Szigeten ápolja a '48-as hagyományokat, több férfirokona tevékenyen vette ki részét a szabadságharcból. Velük együtt több rendezvényen vesz részt, s cikkeket ír a Máramaros nevű újságba. Az aradi vértanúk című cikkében a következő vallomást írja: ,,Lelkem egész hevével pártolom a történelmi emlékeket, mert valamint a Magyar Egyesület igen helyesül választá jelígéül: Nyelvében él a nemzet, éppen olyan joggal mondhatjuk, hogy történelmében él a nemzet szelleme, amely nemzetnél nincs érzék a történelmi múltak iránt, annak a nemzeti jövője nincs biztosítva, mert csak a történelmi szent hagyományok iránti lelkesedés tartja fenn a nemzet szellemi életét.”

1897. április 8-án halt meg Pesten. Szigeten nyugszik a református temetőben, márványsíremléke most is megvan. A szigeti református templomkertben pedig egy fehérmárvány obeliszk hirdeti e kiváló honleány jellemszilárdságát, lelki-erkölcsi tisztaságát.

Öszeállította: Józan Lajos református lelkipásztor