Babits Mihály: Éjszaka

Ím, itt a tág, a szabad éjszaka,

Illatos ege, színes csillaga;

mi, szűk szobáknak sápadt gyermeki

tegyünk szerelmi vallomást neki –

Ó éjszaka! Ó, fényes éjszaka!

A föld, ha nyugalomé s gyönyöré,

szelíd szárnyával ő borul fölé,

mint jó szülő, takarva öleli,

áldón ragyognak ezer szemei –

Ó éjszaka! Ó, szelíd éjszaka!

Ő sosem pihen: alkot boldogan,

ölén száz élet nesztelen fogan,

ölén, ha telten nyújtózik a kéj,

szemét hamisan hunyja a »vak éj« –

Ó éjszaka! Termékeny éjszaka!

Arany tőgyén, mely holdnak hivatik,

fehér tejjel táplálja gyermekit,

s amerre kéjes dombhát domborul,

tetsző fátyollal rejti jámborul –

Ó éjszaka! úrasszony éjszaka!

Ő mindenekre egyaránt figyel,

jól tudja mindig ő, hogy mit művel,

ő szárazságra bocsát harmatot,

meleg nap után hűs fuvallatot –

Ó éjszaka! Ó, gondos éjszaka!

Melegítő hűs, zaj-táplálta csend,

mozgalmas nyugalom, ne bánjuk, mit jelent;

mi szűk szobáknak sápadt gyermeki,

tegyünk, tegyünk szerelmi vallomást neki!

Ó, éjszaka! Ó, szabad éjszaka!

Babits Mihály nyelvi-esztétikai műhelyéből való alkotásai között akár csemegének is nevezhető az Éjszaka című költemény. Egyszerre hangulat és zeneiség ez a mű. A versszeretők könnyen észre tudják venni, miből építkezik, és hogy mi minek felel meg benne. Legkönnyebben talán a zeneiség tűnik fel, azon belül is a versszakok páros rímei. A első két és a második két sorpár vége összecseng, és mindegyik szakasz az „Ó, éjszaka…” kezdetű sorral zárul. Innen pedig már csupán egy kicsi lépés, hogy észrevegyük: mindegyik szakasz egy-egy külön érzelmi világ, melyeket az „Ó, éjszaka…” kezdetű és egyben versszakzáró sor nevez meg. Így ismerünk rá a „fényes” a „szelíd, a „termékeny”, az „úrasszony”, a „gondos” és a „szabad” éjszakára. Sokféle éjszakánk létezik tehát, és valamennyi külön érzelmi világ. Szakaszról szakaszra válnak ismerősünkké, hogy a végén összeadódva döbbentsenek rá: az éjszaka sosem csupán egyszerű éjszaka, hanem egész világnyi titokzatosság…

Penckófer János