Tetőtől talpig viseletben – szakmai konferencia Beregszászban
A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja első alkalommal szervezett népviselet-konferenciát Beregszászban. Az eseménynek helyet adó Ortutay Elemér Görögkatolikus Központba Kárpátalja több településéről érkeztek néptáncegyüttes-vezetők, kultúrmunkások, óvodapedagógusok, varrónők, zenészek, hogy megismerkedjenek a hagyományos autentikus népviselet helyes színpadi használatával.
A február 22-én megtartott eseményen Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője a program kapcsán elmondta: a múlt év végén Budapesten, a Hagyományok Házában szerveztek viseletkonferenciát, mely után jött az ötlet, hogy érdemes lenne Kárpátalján is hasonló eseményt rendezni. Kiemelte, fontos, hogy a kárpátaljai együttesvezetők, óvodapedagógusok is tisztában legyenek azzal, hogyan lássák el hiteles öltözékkel a gyermekcsoportokat. Az utóbbi időben a népzene és a néptánc már letisztult és hiteles formában kerül színpadra a kárpátaljai táncegyüttesek és zenekarok által, azonban ugyanilyen fontos, hogy a zene és a tánc mellett a helyes, esztétikus viselethasználat is megjelenjen – jegyezte meg Pál Katalin.
Fontos a gyermekek ízlésének nevelése, amelyet már az óvodáskorban el lehet kezdeni, hogy esztétikus, stílusos, hiteles megjelenést biztosítunk számukra. A mostani konferencia célja az volt, hogy a néptáncegyüttesek vezetői mellett a szervezők megszólítsák az óvodapedagógusokat is, hiszen nem mindegy, hogy a kicsik szépérzékét hogyan fejlesztik, valamint a népi gyermekjátékok milyen viseletben, öltözékben kerülnek bemutatásra.
Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza hálózati szakreferense köszöntve a megjelenteket kiemelte: az ilyen és ehhez hasonló programok viszik előre és fejlesztik a szakmai közösségeinket. Végső soron pedig az a legnagyobb cél, hogy a kárpátaljai viseletvarrók és néptáncegyüttesek is az egységes Kárpát-medencei szakmai hálózat tagjaivá váljanak, amelynek előfeltétele a megfelelő szakmai fejlődés.
Balogh György beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte: „Ahogy a tánc ritmusa, lejtése kapcsolódik az öröm, a bánat, a büszkeség, a bátorság, a vagányság, a szerelem vagy a méltóság érzelmeihez, úgy kapcsolódik a tánchoz annak ruhában megjelenő formája is.” A diplomata szerint amiként viseljük magunkat, úgy viseljük sorsunkat, s minderre népi kultúránk közel egy évezrede tanít bennünket.
Dr. Ratkó Lujza néprajzkutató Tetőtől talpig című előadásában a színpadi öltöztetés elméleti és gyakorlati kérdéseire hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, már egészen kicsi korban fontos a helyes és hiteles viseletek használata és az esztétikai megjelenési formára való nevelés a gyermekekben. Elmondta, hogy számtalan alkalma volt már zsűrizni az évek során különböző néptáncversenyeken, és néha lát különleges, furcsa dolgokat, melyeket az egykori parasztemberek sosem hordtak. Ezért nem mindegy, hogy mit és hogyan viselnek a tánccsoportok és a különböző korosztályok. A szakember a különböző korok és a rájuk ható külső hatások által vezette végig a viseletetek alakulását a Gyöngyösbokréta-mozgalomtól a táncházmozgalomig. Ezen korok és trendek alakulásával a viselet is különbözőképpen alakult; volt, amikor háttérbe szorult, és kiszolgálta az aktuális hatalmi rendszert, vagy épp az identitásáért küzdő nemzeti törekvéseket. A táncházmozgalom által azonban újra előtérbe került az autentikus viselet használata és annak valódi megjelenési formái a társadalmi létforma különböző tevékenységei során.
Kácsor-Ignácz Gabriella néptáncoktató, Örökös Aranygyöngyös táncos a helyes öltöztetés gyakorlati formáját mutatta be a lábbelitől egészen a hajviseletig a nyírségi viselet példáján a Beregszászi Rezeda Néptáncgyüttes egyik néptáncos növendékének bevonása által.
Tajti Erzsébet, a Hagyományok Háza viseletvarró szakoktatója A színpadi megjelenés változásai címmel tartott előadást, melyben külön kitért az óvodáscsoportok viseleteire.
Az esemény végén Vörös Zsuzsanna vezetésével Word Caféra került sor, melyen a résztvevők kiscsoportos beszélgetések keretében mondhatták el véleményüket a látottak-hallottak kapcsán, valamint megoszthatták személyes tapasztalataikat.
VE