Jelentősen nőtt az alapszervezetek aktivitása

2014. március 27., 08:11 , 689. szám

Március 22-én a Nagy­szőlősi Járási Tanács és a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal nagytermében megtartották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének jubileumi, 25., tisztújító közgyűlését.

Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklését követően Barta József, a középszintű szervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket. Majd a Szövetség most leköszönt tiszakeresztúri, fertősalmási és mátyfalvai alapszervezeti elnökeinek, Gerendely Bélának, Bíró Irmának, valamint Varjú Irénnek megköszönte a magyar közösségekért végzett eddigi fáradozásaikat. A stafétabotot Dobsa István, Szűcs Judit, illetve Tóth Roland vette át...

Elnöki beszámolójában Barta József kitért a tagnyilvántartás folyamatban lévő rendezésére, valamint arra, hogy a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakban a Keleti Partnerség program keretében a Nagyszőlősi járás hét magyar vagy részben magyar tannyelvű oktatási intézményében kerítettek sort a szükséges felújítási munkálatokra. Schmitt Pál volt magyar köztársasági elnök jóvoltából hét oktatási intézmény és hat KMKSZ-alapszervezet kapott támogatást.

A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének és Városi Alapszervezetének székháza a tárgyalt időszakban is megannyi színvonalas kulturális és ismeretterjesztő előadásnak adott otthont. A székház mára valódi kulturális központtá vált, ahol a hallgatóság megismerkedhetett Richárd Wagner zenéjével, a festészet műhelytitkaival, Munkácsy Mihály és szülővárosa, Munkács kapcsolatával vagy éppen Niels Bohr atomfizikai felfedezéseivel. Rálátást kaptak a Trianonhoz vezető útra, betekintést nyertek a nemzetközi viszonyok működésének logikájába. Mindez pedig növeli a helyi magyarság történelmi, politikai, kulturális és tudományos tájékozottságát. A középszintű KMKSZ-szervezet és a Nagyszőlősi Városi KMKSZ-alapszervezet lebonyolításában a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola közreműködésével a „Májusi Zenei Napok” alkalmából Bartók Béla-emlékműsorra és nagysikerű hangversenyre került sor a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában. S ugyanitt hasonlóképp emlékezetes Verdi-koncertet is tartottak a nagy olasz komponista születésének 200. évfordulója alkalmából, valamint fellépett a Kösöntyű néptánccsoport. Királyházán – a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a középszintű KMKSZ-szervezet és a királyházai KMKSZ-alapszervezet szervezésében – Komjáthy Benedek emléktáblájának felavatására és emlékkonferenciára került sor.

A középszintű szervezet 2013-as közgyűlése óta eltelt időszakban jelentősen megélénkült az alapszervezetek élete. Trianoni megemlékezésre került sor Nagypaládon, anyák napi ünnepségre Tiszaújhelyen, ahol a falunap megszervezésébe is aktívan bekapcsolódott a helyi KMKSZ-alapszervezet. Anna-bált és (a helybeli görögkatolikus egyházközséggel közösen) jótékonysági estet tartottak Nevetlenfaluban. Karácsfalván előadást tartott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, fellépett a Kokas Banda és a Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola. S emellett falunapot és szüreti bált is szerveztek. A Kokas Banda Tiszakeresztúrban is nagysikerű koncertet adott. Az eddigieknél is több résztvevővel rendezték meg a hagyományossá vált gyulai sakk- és dámajátékversenyt. Focitornára került sor Tiszaújlakon, sportnapra Mátyfalván. S az október 6-i rendezvények mellett megannyi településen megható gyászünnepségek keretében emlékeztek meg a sztálini terror áldozatairól. Az alapszervezetek aktív tevékenysége a valódi közösségszervezést segíti elő, ami nélkül elképzelhetetlen a kárpátaljai magyarság fennmaradása…

Az elnöki beszámoló elhangzása után Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke felvázolta országunk és nemzetrészünk helyzetét. A Krím elvesztése kapcsán kifejtette, hogy a Nyugat emiatt nem fog élesen konfrontálódni Oroszországgal. A kárpátaljai magyarság közelmúltját az első világháború gyötrelmes állóháborújához hasonlította. Nemzetrészünknek elhúzódó harcot kellett vívnia, többek között iskolarendszerünkért, időnként megpróbálkoztunk egy-egy „betonerőd” bevételével, majd tovább folyt az állóháború. A közelmúlt politikai változásai azután szétrombolták az ellenséges „erődvonalat”, az állóháborút pedig felváltotta a mozgóháború, melyhez tudnunk kell alkalmazkodni. Ha lehetőség nyílik valamely célunk elérésére, azt ki kell használnunk, s a továbbiakban is fegyelmezett, elszánt, céltudatos csapatként kell küzdenünk.

Dr. Brenzovics László, a megyei tanács elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke felhívta rá a figyelmet, hogy Szövetségünknek ki kell dolgoznia egy, az élet minden területére kiterjedő stratégiát. A KMKSZ politikai súlyának növelése érdekében jelentős mértékben javítanunk kell a választási eredményeinket, s minden elkötelezett magyarnak össze kell fognia nemzetrészünk érdekében…

A közgyűlés megfelelőnek értékelte a középszintű szervezet munkáját, a tisztújítás során újból bizalmat szavaztak Barta Józsefnek. Alelnökké Kudron Zoltánt, Dobsa Istvánt és Budaházi Kornéliát választották, s ugyancsak megválasztották a középszintű szervezet elnökségét, választmányát, ellenőrző, illetve fegyelmi bizottságát.

Lajos Mihály