Toró: Az érvénytelen levélszavazatokkal fizettük meg a tanulópénzt

2014. április 16., 23:19 , 692. szám

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy vélekedett, a külhoni magyarság érvénytelen levélszavazatai az első választási részvétel „tanulópénzének” minősülnek.

Múlt szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor az MTI kérdésére elmondta, a sok érvénytelen szavazat semmiképpen nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyarok nem tudnak magyarul. Szerinte az érvénytelen szavazatok csupán arról árulkodnak, hogy a levélben szavazás intézménye nincs még eléggé bejáratva.

Az EMNP elnöke reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti Választási Iroda pontos kimutatást készít arról, miben hibáztak az érvénytelenül szavazók, és ezzel segíti, hogy a következő választásokon kiküszöböljék a hibákat. Toró hozzátette: akik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vagy az EMNP önkénteseinek a segítségét igényelték az azonosító nyilatkozat kitöltésében, a levélszavazat borítékolásában és eljuttatásában, biztosan érvényesen szavaztak.

Az EMNP elnöke szerint a két szervezet derekasan kivette a részét a választási részvétel elősegítésében. Az erdélyi magyarok közül mintegy 370 ezren tettek állampolgársági esküt a választások előtt, mintegy 240 ezren voltak közülük választókorúak, ebből 135 ezren regisztráltak, és mintegy 110 ezren éltek a szavazati jogukkal.

Toró T. Tibor nem tartotta rossznak az erdélyi részvételi arányszámot. Hozzátette, a választói névjegyzékbe felvett erdélyiek közül mintegy 85-90 ezren az EMNT és az EMNP segítségével regisztráltak, és 65 ezren a két szervezet segítségével juttatták el szavazatukat a magyar külképviseletekre vagy a magyar postára.

A sajtótájékoztatón Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke említette meg, hogy a párt önkéntesei a Fidesz magyarországi választási kampányának a hajrájába is besegítettek. Tudomása szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs és Bihar megyei szervezeteinek az önkéntesei a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kampányát erősítették.

Toró T. Tibor hozzátette, az RMDSZ dolga annak a tisztázása, hogy mely magyarországi pártot tekinti partnerének, és hogyan rendezi azt, hogy míg a szövetség országos vezetői a Fidesz eredményváróján vettek részt, a párt egyes szervezetei más magyarországi pártok kampányát erősítették.

(MTI/Kárpátalja)