A nyulak bélmozgásának lelassulása

2014. április 24., 00:43 , 693. szám

Az egyik szoptatós anyanyulam a ketrec sarkába húzódik, maga sem eszik, és a kölykeit sem táplálja, emellett pedig vizenyős hasmenése van. Mi lehet a betegsége, és hogyan lehet kikezelni? – érdeklődik telefonon egy derceni olvasónk. Kérdéseit Varga Bélához, a Jánosi Állatorvosi Rendelő állatorvosához továbbítottuk.

– A nyulak bélmozgásának lelassulásával állunk szemben – indítja beszélgetésünket a szakember. – Ezt a kóros állapotot elsősorban a téli káposzta fogyasztása idézi elő, ugyanis ennek termesztése során újabban túl sok vegyszert használnak, ezek a méreganyagok pedig felgyülemlenek a nyulak által annyira kedvelt torzsában, illetve a levelekben, és mérgezést okoznak az állatok szervezetében. Meggyengül az immunrendszerük, lelassul az anyagcseréjük, a bélmozgásuk, s a felgyűlt méreganyagok elhulláshoz vezetnek. Ez a kóros folyamat elsősorban a vemhes, illetve a szoptatós anyanyulakat, valamint a szopós kisnyulakat érinti, az utóbbiak, illetve a vemhes példányok azért fogékonyak különösen a betegségre, mert gyenge az immunrendszerük. A beteg állatok étvágytalanok, vizenyős, nem véres hasmenésük van, az anyaállatok a ketrec egyik sarkába húzódnak, a beteg szoptatós anyanyulaknak elapad a tejük, a kórt elkapott kisnyulak pedig nyugtalanul viselkednek a fészekben.

– Miként lehet meggyógyítani a betegeket?

– Mivel a kór kialakulásának fő oka a káposztafogyasztás, az említett zöldséget a tünetek jelentkezésekor ki kell venni az étrendből, és sárgarépával, takarmányrépával, szénával, nyúltápokkal kell táplálni a tapsifüleseket. Antibiotikumokat és vitaminokat juttatunk a nyulak szervezetébe, leggyakrabban injekció formájában, nem pedig por alakban belekeverve az eleségükbe, mert a beteg állatok többnyire már nem is esznek. 3-5 hetes kortól már a kisnyulakat is lehet injekciózni, a még kisebbek esetében pedig folyékony állapotú gyógyszereket kell csepegtetni az ivóvizükbe. A vitaminokat hasonlóképpen, injekcióval juttatjuk be a szervezetbe, vagy por formájú vitaminokat oldunk fel az ivóvízben. A terápia öt napig tart, s naponta egyszer adunk be injekciót a betegeknek.

Lajos Mihály