4000 diák látogat a KMKSZ szervezésében a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontba
December 4-én a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola és a Beregújfalui Gimnázium több mint 50 tanulójának látogatásával zárult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kárpátaljai magyar általános iskolásokat megszólító programjának idei őszi időszaka a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontban. A nagy népszerűségnek örvendő programban az őszi szemeszter során mintegy 1800 kárpátaljai magyar iskolás látogathatott el Tiszacsomára. A foglalkozások tavasszal folytatódnak, amikor is 2200 diákot várnak a látogatóközpontba.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség számára immár hagyomány, hogy a kárpátaljai magyar iskolák hetedik osztályos tanulóit elhozza a Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpontba. A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával harmadik éve sikerül megszervezni, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy hatalmas az érdeklődés a diákok és az iskolák részéről” – nyilatkozta Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára lapunknak.
A kezdeményezés nagy sikerére való tekintettel a KMKSZ a Széchenyi István Jótékonysági Alapítvánnyal együttműködve két pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz. Ennek célja, hogy a korábbi évek hagyományos 7. osztályos csoportjai mellett további két évfolyam – a 6. és a 8. osztály – tanulói is részt vehessenek a programban. Így a két támogatott programnak köszönhetően közel 4000 diák juthat el a 2025–26-os tanévben a látogatóközpontba és a lovardába, ahol élményszerű módon ismerkedhetnek meg a honfoglalás korának történetével, őseink életmódjával és kultúrájával.
A KMKSZ azért hozta létre az Árpád Vezér Látogatóközpontot, hogy megismertessék a honfoglalást és a honfoglalás kori életet a kárpátaljai magyarsággal, és az oda ellátogató turisták számára is információt nyújtsanak azzal kapcsolatban, hogy kik is a kárpátaljai magyarok, illetve hogyan is kerültek ide őseink.
„Emellett kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink tisztában legyenek azzal, hogy a kárpátaljai magyarság nemcsak itt termett, hanem ezeréves múltunk van a Kárpátok lábainál. Ha ismerik a múltunkat, tisztában vannak azzal, hogy honnan is származunk, milyen múltunk van itt, Kárpátalján, akkor nagyobb valószínűséggel nem fogják elhagyni Kárpátalját, és jobban fognak ragaszkodni a szülőföldjükhöz” – tette hozzá Mester András.
A programban részt vevő diákok interaktív tárlatvezetésen vesznek részt, népi játékokat próbálnak ki, betekintést nyernek a rovásírás világába, megismerkednek régi használati tárgyakkal, végül íjászkodhatnak és lovagolhatnak is.
Az idei évben Tiszacsomára látogató csoportok – köztük a nagyberegi és beregújfalui diákok is – ugyanazt a színes, élményszerű programot kapták, amelyet az elmúlt években már sok gyerek élvezhetett. A tanárok visszajelzései szerint a foglalkozások nemcsak szórakoztatóak, hanem komoly pedagógiai értéket is képviselnek: a gyerekek úgy tanulnak a múltról, hogy közben látják, tapintják, saját élményként élik meg a történelmi korszakot.
Ezt erősítette meg Bak Judit, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola matematika szakos tanárnője is, aki december 4-én 34 diákkal érkezett Tiszacsomára. Mint elmondta, a 6., 7. és 8. osztályos tanulók számára rendkívüli élmény volt személyesen is megtapasztalni mindazt, amivel eddig csak a tankönyvek lapjain vagy az órákon találkoztak. A diákok különösen élvezték az interaktív programokat – a tárlatvezetést, az íjászkodást, a lovas szekerezést –, és mivel közülük sokan először jártak itt, a látogatás valóban maradandó élményt nyújtott számukra.
A tartalmas program zárásaként a központ munkatársai meleg étellel és friss finomságokkal kedveskedtek a résztvevőknek. Így a látogatók jó hangulatban, élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva térhettek haza.
A tavaszi folytatásig a látogatóközpont vezetése összegzi az őszi program tapasztalatait, hogy tavasszal a következő 2200 diáknak is ugyanolyan gazdag, emlékezetes programot kínálhassanak.
Kun Viktória



