A szőlő oltási technológiája II.

A szőlő szaporításának számos módja ismert, amelyek közül mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Folytatjuk az előző számunkban elkezdett témát.

Vesszőbe oltás kivitelezése. A vesszőbe oltás fás oltócsappal a talaj fölött különböző magasságban készíthető. Ennek az oltásnak az ideje megegyezik a tőkenyakba oltott idejével, de inkább a fordított nyerges oltást ajánlom hozzá. A fordított nyerges oltásnál a nemes vesszőt két vágással ék alakúra vágjuk és egy ehhez hasonló vágást készítünk a vad alanyon vagy átoltásra szánt tőke vesszőjén is, majd a kettőt összeillesztjük. Ezután fontos a kettőt együtt összekötni. Erre használhatunk kissé nyúlós zsineget vagy fóliacsíkot, melyet megvásárolhatunk Magyarországon, de magunk is elkészíthetünk. Az elkészítéshez egyszerű fóliát a legjobb vásárolni (olyat, amilyet a fóliasátrakon használnak), s ezt kb. 1,5-2 cm széles és kb. 12-16 cm hosszúságú csíkokra vágjuk. Magyarországon már beszerezhető olyan oltófólia is, amely a napfény hatására magától elolvad, így nem kell a kikötözéssel bajlódnunk. Az oltás helyét lezárhatjuk úgy is, hogy meleg, 60-65 fokos parafinba mártjuk az összeoltott részt. Ezzel az eljárással az a probléma, hogy nehéz terepen, például a hegyoldalon felmelegíteni a parafint a megfelelő hőfokra. A legjobb megoldás a fóliacsík használata, amellyel szorosan és légmentesen lezárhatjuk az oltás helyét.

Zöldre fás és zöldre zöldoltás. A két oltási mód nagyjából megegyezik, ezért egyben ismertetem, egyszerűen csak zöldoltásnak nevezném. Az oltás elkészítésére több módszer ismert és használható. A legelterjedtebbek a héj alá oltás, a hasítékos ékoltás és a nyerges oltás. Mindegyik oltási módszer jó és eredményes lehet, ha megfelelően végzik. Talán a legegyszerűbben végrehajtható módja a zöldoltásnak a hasítékos ékoltás, ezért ez a legelterjedtebb.

A tőkék előkészítése mindegyik módszernél azonos, és ajánlott már az oltást megelőző évben gondolni rá a vesszők válogatásánál és a metszésnél. Oltás előtt ugyanis tavasszal a tőkék törzsét le kell vágni, az ezután fennmaradt tőkerészen sok fattyúhajtás képződik, de ezek könnyen letörhetnek, mivel alapjuk gyenge. Ezért sokkal könnyebb a dolgunk, ha előző évben a tőke alján lévő hajtást meghagyjuk, és ezt vágjuk vissza tavasszal. Az így kihajtott vessző világos rügyből fakadó hajtása sokkal erősebb alapú, biztosabban oltható. A világos rügyekből képződött hajtások már 5-6 leveles korban olthatók. Tehát metszéskor hagyjunk meg két kétszemes fattyúhajtást, a törzset pedig vágjuk le. Ha nem neveltünk átoltáshoz fattyúvesszőt, akkor szintén vágjuk el a törzset, és az alapi rejtett rügyekből képződő hajtások közül válasszuk és neveljük ki az oltásra alkalmasat. A felesleges hajtásokat a tőkéről, ha kell, többször is távolítsuk el. A zöld oltás ideje leginkább az időjárástól függ, de általában május közepétől május végéig tart. A zöldre fás oltás ideje általában egy kicsit későbbre, június elejére tehető. Az oltás elvégzéséhez, ha lehet, borús időt válasszunk.

Az oltásra szánt nemes vesszőt csak egészséges, jól termő tőkéről szedjük. Lehet ez a szomszédos tőke, vagy akár egy távoli ismerős tőkéje is, lényeg, hogy biztosan jót szaporítsunk. A fajtakeveredés elkerülése végett a különböző fajtákat egyértelműen jelöljük és válasszuk el egymástól. A megszedett hajtásokat az oltásig nedves rongyba tekerve tároljuk. Az oltás kivitelezése a legismertebb módszerrel, hasítékos ékoltással történik. Az alany hajtását úgy vágjuk le, hogy a kiválasztott ízköz fölött 3-5 cm-es csonk maradjon. A csonkot középen, a levelek állásának irányában (a barázdált és a lapos oldalon keresztül) húzva vágással behasítjuk a szárcsomó közepéig. Az alanyhajtással azonos vastagságú nemes oltóvesszőből egyszemes csapot vágunk, melyen a szem felett 2-3 cm-es csonkot hagyunk. A rügy alatt 0,5-1,5 cm-rel kezdve, a rügy melletti oldalakon (a hasi és a háti oldalán) vágva metszlapokat, a hajtás vastagságának 1,5-2,5-szeresét kitevő hosszúságú éket készítünk. Az ék hossza legyen azonos az alany csonkjában készített behasítás hosszával. A megvágott egyrügyes oltócsapot az alany hasítékába, a bélrekeszig toljuk be, úgy, hogy az alany vége és az oltócsapon készített ék metszlapjainak kezdete egy szintben legyen. Az oltócsap behelyezése után az oltást műanyag fóliacsíkkal kötözzük be. A bekötözéskor a már ismertetett méretű szalagot a kezünkbe vesszük, kis simító mozdulattal megnyújtjuk. Rugalmassága ellenére nem éri el rögtön eredeti méretét, ezért a bekötés után is folytatódik az összehúzódás, ezért jól összeszorul az alany és az oltócsap. A szalagot egyszerűen hurkoljuk, és úgy tekerjük körbe-körbe, hogy ne maradjon ki fedetlen rész. A befejező rögzítésnél elég a két véget egyszerűen összekötni csomóval. A beoltott hajtást az oltás helye alatt kössük szükség szerint támaszhoz.

Remélem, tudtam segítséget nyújtani ahhoz, hogy mindenki megtalálja a maga számára megfelelő oltási módot. Így könnyebb az új ültetvények telepítése vagy a termőterületek egységesítése, illetve megfontoltabban cserélhetik le rosszul termő tőkéiket új, jobban termő és finomabb fajtákra.

Varga István benei szőlész-borász, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója