Tápanyag-visszapótlás: mit, mennyit és miért annyit?

A májusi fagyos szentek után elérkezett az ideje a melegigényes növények, többek között a szabadföldi paprika kiültetésének. Itt az ideje annak is, hogy megtervezve az elérendő termésmennyiséget, gondoskodjunk a piacról, s az áru értékesítésének módjáról szintén kialakítsuk az elképzelésünket. Az értékarányos eladásnak elengedhetetlen feltétele a termelvényünk piacos megjelenése, hogy színben, formában, nagyságban, csomagolásban kívánatos legyen a vevő számára. Ezeket a követelményeket a termesztett növény csak megfelelő tápanyagutánpótlással tudja teljesíteni, amely a kellő agrotechnikával párosul.

A „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány téli kurzusain gyakran hallani a gazdáktól olyan általános véleményt, hogy szántóföldön ne adjunk X tonna műtrágyát, vagy X tonna szervestrágyát – mondjuk a paprika alá –, mert drága, mert a termés nitrátos, rossz ízű lesz, mert rothadni fog stb. Az alábbi cikk azért született, hogy bemutassam, a kijuttatandó talajtáp mennyisége – figyelembe véve az elérendő terméseredményt, a termőhelyet – pontosan kiszámítható. A szívemnek oly kedves növény, a paprika példáján vezetem le, hogy 20 tonna/hektáros paprikatermés eléréséhez mennyi tápanyag kijuttatása szükséges időben a talajműveléshez és a paprika fenológiai állapotához igazítva. De a többi termesztett növényünk esetében is elvégezhető az alábbi számítás a burgonya, a káposzta, az uborka stb. fajlagos tápanyagigényét behelyettesítve a képletbe. Az alapelv az, hogy annyi tápanyagot vigyünk be a talajba, amennyit a termesztett növény termésével, szárával, gyökérzetével betakarítunk róla – így fentartható termőföldünk termőképessége a környezet terhelése nélkül.

A trágyázás fő feladata, hogy elősegítse a növény optimális fejlődését és a legjövedelmezőbb termesztési szinten a lehető legtöbb termés betakarítását tegye lehetővé. A jövedelmezőségi optimum felett nem érdemes több anyag- és munkaköltséget a termesztésre fordítani, mert ez a ráfordítás ugyan még lehet termésnövelő hatású, de már csökkenő jövedelmezőség mellett. Gazdaságos tápanyagutánpótlás csak előre eltervezett rendszer szerint lehetséges. Ennek kidolgozásához számos, a tápanyagigényt befolyásoló tényezőt kell figyelembe venni. Ezzel lehet a trágyázást érintő négy alapkérdésre választ adni: mennyi tápanyagot, milyet, mikor és hogyan adjunk a növénynek?

Azt, hogy mennyi tápanyag szükséges a paprika kedvező fejlődéséhez, alapvetően a talaj minősége és tápanyagkészlete, valamint a paprika tápanyagigénye határozza meg. E fontos szempontok mellett még számos módosító tényezőt kell figyelembe venni, amelyek kis mértékben módosíthatják a tápanyagszükségletet.

A paprikatermesztésre alkalmas talajok három csoportba sorolhatók:

– a kedvező tápanyag-, víz-, levegőgazdálkodású, könnyen melegedő csernozjomokra és barna erdőtalajokra;

– a jó tápanyagkészletű, de rossz tápanyag-, víz-, levegő-, hőgazdálkodású és nehezen művelhető, kötött réti talajokra;

– a humuszban gazdag homoktalajokra.

A tápanyagutánpótlási rendszer kidolgozásának első lépéseként meg kell vizsgálni a termesztésre kiválasztott talaj tápanyagtartalmát és agrokémiai jellemzőit. Az egyik ok, amely indokolttá teszi ezt, hogy ennek alapján tudjuk a talaj kultúrállapotát a termesztés számára kedvező szinten tartani. A másik, hogy ily módon okszerűbb és gazdaságosabb tápanyaggazdálkodás valósítható meg. Ugyanis a közepesnél magassabb humusz- és P-, K-tartalmú talajok esetében jelentős mennyiségű műtrágya takarítható meg. A talaj kedvező kultúrállapotához vagy termékenységéhez el kell érni a megfelelő humusz- és tápanyagszintet. A jó humuszellátottság középkötött talajban 3,5%, homokon 2%. Arra kell törekedni, hogy az adott talajban a stabil humuszszint kialakuljon, mert növekedésével arányosan javul a talaj kémiai és fizikai állapota és a műtrágyák is jobban érvényesülnek.

A felvehető nitrogén mennyisége a talajban állandóan változik, értéke csak egy adott időpontra érvényes, ezért a talaj nitrogénellátottságának megállapítása a felvehető nitrogén alapján nem indokolt.

A foszfor és a kálium esetében 200 ezrelék (ppm) P2O5 és 200 ppm K2O jelzi a talaj jó tápanyagellátottságát. Ilyen tápanyagszintnél a termesztés során csak a termés kineveléséhez szükséges foszfor- és káliummennyiséget kell pótolni.

A paprika tápanyagszükségletét két tényező alapján számíthatjuk ki: a termesztésre kiválasztott fajta termőképessége és a paprika fajlagos tápanyagigénye szerint. A várható termésmennyiség kalkulálásánál nem a termeszteni kívánt fajta genetikai termőképességét kell figyelembe venni, hanem az adott területen elérhető, több évben megfigyelt legnagyobb terméshozamot.

A paprika fajlagos tápanyagigényén azokat a tápelem­mennyiségeket értjük, amelyek egy egységnyi termés előállításához szükségesek. Egy tonna termésre vonatkoztatva ez az érték 2,4 kg N, 0,9 kg P2O5 és 3,4 kg K2O hatóanyag.

A tervezett terméshozam és a fajlagos tápanyagigény szorzata adja az elméleti tápanyagszükségletet. A teljes szükséges tápanyagmennyiség a talajvizsgálati eredmény és a módosító tényezők figyelembevételével számítható ki. A különböző talajok fizikai és biológiai állapota, a klíma, a művelési mód, a helyi adottságok stb. a tápanyag hasznosulását nagy mértékben befolyásolják:

– sok nitrogén kerülhet a talajba a talajlakó mikroorganizmusok nitrogénmegkötő képessége által;

– a pillangósok után értékes N-vegyületek maradnak az utónövény számára a földben;

– a foszfor könnyen lekötődik a talajban;

– a talaj humusztartalma elősegíti az ásványi műtrágyák hasznosulását;

– a tápanyagfelvétel függ a talaj pH-jától is – legjobb a gyengén savanyú kémhatás a paprika számára;

– laza, homokos talajokon könnyen előfordulhat a tápanyagok kimosódása;

– a hőmérséklet, a besugárzás hatására változik a tápanyag-felvétel üteme;

– a nedvességtartalom nagy mértékben hat a tápanyagok hasznosulására: száraz években foszfor- és káliumhiány-tünet léphet fel, melyek bő vízellátás mellett megszűnnek;

– az elővetemény visszamaradt és leszántott szármaradványai az első időkben szintén tápanyagot vonnak el a talajból.

A felsorolt tényezők egy része a növény számára több tápanyagot biztosít, a másik része azok felvehetőségét gátolja.

A kedvező és kedvezőtlen tényezők együtthatásának eredményeként a kiszórt N, P, K a következő arányban hasznosul: N: 60–80%; P2O5: 20–40%; K2O: 40–60%.

A hasznosulás értékének becslése a helyi adottságok figyelembevételével a termesztő feladata. Ha a legjobb hasznosulás mellett szükségesnél kevesebb tápanyagot juttat a növénynek, kevesebb lesz az értékesíthető termés is, ha viszont szükségtelenül a legrosszabb hasznosulást veszi figyelembe, és nagyobb mennyiségű műtrágyát használ fel, azzal a termesztési költségeket növeli.

A talajvizsgálati eredmények, a fajlagos tápanyagigény és a módosító tényezők ismeretében kiszámítható az összes tápanyagszükséglet. Ezt a következő képlet segítségével tehetjük meg:

N(t)+q(Nn) P(t) +q x P(N) K(t)+qK(N)

ÖM = -------------- X 100 + ------------------ X 100 +-- ------------ X 100

é% x h% é% x h% é% x h%

ahol: ÖM – a hektáronkénti összműtrágya-mennyiség; N – nitrogén; P – P2O5; K – K2O; t – a talaj kedvező termőerejének fentartásához szükséges tápanyagmennyiség; n – 1 tonna termés előállításához szükséges tápanyag; é – a tápanyag hasznosulása %-ban; h – a műtrágya hatóanyaga %-ban.

Példa: egy közepes termőképességű talajon 20 t termést tervezve (N, P, K = O) a következő műtrágyamennyiség szükséges, ha a tápanyagot ammóniumnitrát (34%), szuperfoszfát (18%) és kénsavas káli (50%) formájában juttatjuk ki. A hasznosulást alacsonynak (N – 60%, P – 20%, K – 40%) vesszük.

A képletbe behelyettesítve az adatokat a következő eredményt kapjuk:

ÖM = ammóniumnitrát 235 kg + szuperfoszfát 500 kg + kénsavas káli 340 kg.

Összesen: 1075 kg műtrágya kijuttatása szükséges.

A tápanyagszükséglet egy részét istállótrágyával is kielégíthetjük. Jó hatású a 30 t/ha mennyiség ősszel alászántva. A jól kezelt istállótrágya tonnánként 5 kg N, 2,5 kg P2O5, 6 kg K2O hatóanyagot tartalmaz, amelynek körülbelül a fele az első évben hasznosul. Ezt a hatóanyagmenyiséget természetesen le kell vonni a kijuttatandó összműtrágya-mennyiségből.

A fenti számítás természetesen más megcélzott, az adott helyen reális termésmennyiség (15 t vagy 25–30 t) esetében is elvégezhető.

Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója