A Szent Korona Máriapócson

2014. május 22., 06:44 , 697. szám
Ádám Barnabás, Orosz Ildikó, Darcsi Karolina, Tomcsik Eleonóra, Papp Bertalan, Woth Imre

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége és Máriapócs önkormányzata segítségével szervezte meg május 17-én Máriapócson A korona összetartó ereje című, előadásokkal egybekötött megemlékezését „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány, amelyen a főiskola és az Öregdiák Szövetség képviselői is jelen voltak.

A program a délelőtti órákban vette kezdetét a máriapócsi kegytemplomban (ahol a koronát méltató program mellett gyermekbúcsú is zajlott) a Szent Korona másolatának ünnepélyes fogadásával és a templomban való elhelyezésével. Ezt követően ünnepi szentliturgiára került sor.

Délután a zarándokházban folytatódott a program. Itt elsőként Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere, majd Tomcsik Eleonóra Anna, a Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket és a Kárpátaljáról érkezett vendégeket. Tomcsik Eleonóra köszöntőjében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az eseményen több száz felnőtt és gyerek vett részt a rossz időjárás ellenére is, hogy megtekinthesse a Szent Koronát. Majd ismertette az Alapítvány munkáját, mely többek között a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolásán, a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésén munkálkodik, s nagy figyelmet fordít a Magyarországon élő kisebbségekkel és a határon túl élő magyarokkal való kapcsolatfelvételre és kapcsolattartásra is. Témáikat a drámapedagógia módszerével dolgozzák fel, s a jövőben igyekeznek majd e módszer révén Magyarországon és a határon túl is népszerűsíteni a Szent Koronát.

A rendezvény megszervezésében részt vállalt Rákóczi-főiskola képviseletében elsőként dr. Orosz Ildikó elnök asszony szólalt fel, aki a korona kapcsán elmondta: több mint 1000 éve óvja a magyarokat, s aki valaha hozzá tartozott, az a mai napig úgy érzi, hogy kötődik hozzá, s ennek a koronának a része akkor is, ha máshová sodorta az élet, máshová rendelte a sors. Szent István király példáját követve pedig „a koronát felajánlva imádkozzunk a kegyhelyen Máriához, Boldogasszonyunkhoz.” Darcsi Karolina, a főiskola Öregdiák Szövetségének alelnöke Rácz Béla elnök szavait tolmácsolta a jelenlévőknek: „A magyar nép történetének viszonylatában a Szent Korona számos információt hordoz magában. Nem csak egy jelkép, nem csak egy koronázási kellék, nem csak egy relikvia. A Szent Korona ennél sokkal többet jelent a magyar nép számára: a magyar államiságot, a magyar nép egységét.”

A nap folyamán két előadásra is sor került. Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke a korona történetéről, külső jellemzőiről, azok üzenetéről, jelentéséről beszélt. Ádám Barnabás ezredes, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka a korona őrzésének történetéről beszélt, s a nemzet egységét megtestesítő korona őreiről is szólt.

A Szent Koronát a nap folyamán a kegytelmplomban bárki megtekinthette. Reméljük, nem csupán elképzelés és terv marad az, hogy a közeljövőben Kárpátalján is megtekinthető legyen.

A rendezvény létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Espán Margaréta