Moszkva nem ismeri el, hogy Ukrajna egyoldalúan kijelölhetné az orosz-ukrán államhatárt

2014. június 19., 21:55

Moszkva jogilag semmisnek tekinti, ha Ukrajna egyoldalúan jelöli ki az orosz-ukrán államhatárt - közölte a moszkvai külügyminisztérium szóvivője csütörtöki tájékoztatóján.

Alekszandr Lukasevics arra hivatkozott, hogy a nemzetközi gyakorlatban az államhatár kijelölését az egymással szomszédos országok együtt végzik, ezért az egyoldalú demarkáció nem lehet jogilag kötelező a másik fél számára.

„Arra számítunk, hogy az ukrán vezetés lemond a gyakorlati lépésekről az egyoldalú határkijelölésben, amellyel megsérti nemzetközi kötelezettségeit” – hangsúlyozta az orosz külügyi szóvivő. Elmondta, hogy az orosz-ukrán kétoldalú egyezmény alapján május 17-én létrehozták a közös demarkációs bizottságot. Elmondta, hogy a testület orosz tagjai folyamatosan készen álltak az egyeztetésre és a közös munkára. Elutaztak Kijevbe, de „nem tudtak teljes értékű munkát végezni az ukrán fél hibájából”.

Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács hétfőn arra utasította a kormányt, hogy egyoldalúan jelölje ki az orosz-ukrán határt. Andrij Parubij, a tanács elnöke nem részletezte, hogy milyen létesítményeket húznak fel a „zöldhatáron”, de sajtóértesülések szerint határkerítés épülhet Oroszország és Ukrajna között. Petro Porosenko államfő úgy rendelkezett, hogy a munkát minél előbb el kell végezni.

A két ország 2010 májusában kötött megállapodást a 2295 kilométer hosszú közös határ kijelöléséről, létre is hoztak egy demarkációs bizottságot a munka összehangolása érdekében, de az érdemi munka még nem kezdődött meg. A délkelet-ukrajnai válság kirobbanása óta azonban szinte mindennapossá váltak a határsértések.

(MTI)