Magyarságunk mindannyiunkat összeköt
Ifjúsági és családi nap Izsnyétén
Színes kulturális programmal lepte meg június 22-én a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezete és a helyi református egyház közös szervezésű, „Itt a helyed!” mottót viselő ifjúsági és családi napján lakóit a munkácsi járási Izsnyéte. A településen e jeles nap arról szólt, ami mindannyiunkat összeköt – magyarságunkról.
A református templom előtti téren zajló programok sora sportvetélkedőkkel, játékokkal már délelőtt kezdetét vette. Majd az ünnepi istentiszteleten Szilágyi Károly református lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Hangsúlyozta, hogy minden ember számára kellenek olyan „kövek”, amelyek eszünkbe juttatják, kik vagyunk, hová tartozunk. Létünk attól függ, mennyire tudjuk értékeinket az emlékezés által életben tartani.
A Miatyánk és a Himnusz eléneklését követően Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta el egy helyi diák, Kapincu Alex, majd Gáti Ilona, a magyar iskola tanárnője tartott összefoglalót a helyi magyarság egyik megtartó erejét jelentő magyar iskola történetéről, céljairól, mindennapjairól. Végezetül Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka szólt az ünneplő gyülekezethez.
Az istentisztelet után a színpadon folytatódtak a programok. A jelenlévőket elsőként Orosz Szilvia, a KMKSZ Izsnyétei Alapszervezetének elnöke, a magyar iskola alsós tanítónője köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a rendezvény célja a „közösségépítés, az anyanyelv és a nemzeti kultúra megőrzése, ápolása, nemzeti identitásunk megerősítése”, továbbá, hogy felhívják a szülők figyelmét az anyanyelvű oktatás fontosságára. Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára köszöntőjében hangsúlyozta: szükség van az ilyen jellegű rendezvényekre, hiszen összetartó erővel bírnak, s általuk hallathatunk is magunkról. A gyermekek magyar tanintézménybe való beiskoláztatása kapcsán elmondta, hogy minden gyermek saját nyelvén tudja leginkább elsajátítani a különböző tantárgyakat, s a saját nyelvén nagyobb esélye van arra, hogy egy adott tudományterületen sikeres legyen. Ebben pedig a társadalmi szervezeteknek, tanároknak, iskolaigazgatóknak, polgármestereknek – és különösen a szülőknek – nagy felelősségük van, mert az állami tanterv betartásán kívül oda kell figyelniük az ukrán nyelv megfelelő szintű elsajátíttatására is, ami szükséges a fiatalok érvényesüléséhez, szülőföldjükön maradásához. Köszöntőjét abban a reményben zárta, hogy a következő években egyre több gyereket íratnak majd magyar iskolába. Dr. Nagy Petronella, Magyaroszág beregszászi konzulja örömét fejezte ki aziránt, hogy a rendezvényen idősek is jelen vannak, hiszen ők azok, akik továbbadják tudásukat, tapasztalataikat a gyermekeknek, s az ő felelősségük, hogy igaz magyar embereket neveljenek belőlük.
A kulturális műsorról a magyar iskola diákjai gondoskodtak: a tágabb és a szűkebb hazát méltató dalok, versek hangzottak el. De népdalok, néptáncok, s egy katonai témájú bohózat is a közönség szórakozását szolgálta. Mindeközben a gyerekeket trambulin, ugrálóvár és körhinta is várta.
A műsor alatt Orosz Szilvia arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a KMKSZ és annak izsnyétei alapszervezete is idén lett 25 éves. Majd köszöntötte Gáti Ilonát, Géczi Veronát, Pallagi Magdolnát és Mészár Irénkét, az alapszervezet alapító tagjait, akik immár 25 esztendeje munkálkodnak a magyarság érdekében.
Rövid szünet és szeretetvendégség után színpadra lépett a Rákóczi-főiskola diákjaiból alakult, két izsnyétei taggal rendelkező Almanach együttes és Pintér Béla keresztény énekes is.
A rendezvényt a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezete és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Espán Margaréta