Egy merénylet, mely fellobbantotta a gyújtózsinór végét…

Gránátrobbanások és lövések a folyóparti bulváron

2014. július 3., 07:18 , 703. szám

1914. június 28-án, vasárnap délelőtt fényes gépkocsisor haladt a bosnyák fővároson, Szarajevón átkanyargó Miljacka folyó parti bulvárján. Az út két oldalán a vártnál kisebb tömeg fogadta az akkor az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező tartományba érkezett magas rangú személyiséget, Ferenc Ferdinánd trónörököst… Nyár volt – és még béke honolt a vén Európában. Igaz, egymásnak feszülő katonai tömbök fegyverei vetettek baljós árnyékot a „boldog békeidők” utolsó napjaira, de azon a délelőttön még senki sem sejtette, hogy a bulváron felrobbanó kézigránátok és a Monarchia trónörökösének életét kioltó pisztolylövések meggyújtanak egy kanócot, mely felrobbantja a „boldog békeidőket”, és ránk szabadítja a sokmillió ember életét kioltó s a Monarchiával együtt a Szent István-i Magyarországot is darabjaira szaggató I. világháborút…

Egy főherceg, akinek „tehetsége volt” az ellenségszerzéshez

1889. január 30-án Mayerlingben öngyilkosságot követett el I. Ferenc József osztrák császár, magyar király fia, a Magyarországgal rokonszenvező Rudolf trónörökös, akit egyrészt boldogtalan házassága, másrészt pedig apja általi mellőzöttsége, reformtörekvéseinek süket fülekre találása sodort bele végzetes tettébe. A tragédiát követően az egyre öregebb és egyre csökönyösebb uralkodó előbb legidősebb öccsét, Károly Lajos főherceget jelölte ki utódjául, ám 1896-ban bekövetkezett halálával a császári öcs fia, Ferenc Ferdinánd főherceg vált a Monarchia trónörökösévé, aki kitűnően értett ahhoz, hogy minél több ellenséget szerezzen magának. A tragikusan elhunyt Rudolffal ellentétben utálta a magyarokat, s azt tervezte, hogy trónra lépése után a dualista Osztrák–Magyar Monarchiát – a szláv elemek bevonásával – trialista állammá szervezi át. Olyan szövetségi államot akart létrehozni, melyben megszüntette volna Magyarország 1867-ben kivívott alkotmányos különállását, és hazánkat betagolta volna az átalakított Monarchiába. Létre kívánt hozni egy Horvátországból, a tőle akkor még különálló Dalmáciából, Szlovéniából (korabeli nevén: Krajnából), valamint Bosznia-Hercegovinából álló tartományt – hogy kijátszhassa ezt a szerbek ellenében, a Szerb Királyság ugyanis egy nagy délszláv állam tervét dédelgette a felsorolt területek és Dél-Magyarország magához ragadásával. S Ferenc Ferdinánd ugyanígy ki akarta játszani a cseheket a szlovákok, a lengyeleket az ukránok – míg a Monarchia összes szláv nemzetét, nemzetiségét a magyarok ellen. Mindezzel pedig meg akarta erősíteni az osztrák–német elemek hatalmi helyzetét. Így azután éppúgy ellenségeivé tette a magyarokat, mint például a lengyeleket, a leveleiben „prüszkölő kandúroknak” titulált dél-tiroli, isztriai olaszokat, vagy éppen a végzetét okozó szerb nacionalistákat. Saját családját pedig azzal döbbentette meg, hogy Chotek Zsófia grófnő feleségül vevésével rangon aluli házasságot kötött…

A puskaporos hordó

Az 1877–1878-as orosz–török háborút követően – melyben az Oszmán Birodalom elveszítette Bulgária északi felét – az Osztrák– Magyar Monarchia csapatai megszállták az addig török birtoknak számító Bosznia-Hercegovinát, s a Monarchia közös pénzügyminisztériuma irányítása alá helyezték a muzulmán bosnyákok, római katolikus horvátok és pravoszláv szerbek által lakott hegyes-völgyes tartományt, melyre a feltörekvő Szerb Királyság is igényt tartott, s a helybeli szerbek is gyűlölt megszálló hatalomként tekintettek a Monarchiára. S igaz, hogy az osztrák–magyar megszállást követően a tartomány lakói jobban és szabadabban éltek, mint a korábbi török uralom alatt, a szerb nacionalisták gyűlölete semmit sem csillapodott, pláne amikor 1908-ban Bécs annektálta is Bosznia-Hercegovinát. Szerbiában magasra csaptak az indulatok, ám az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban elszenvedett súlyos orosz vereséget és az 1905–1907-es forradalom megrázkódtatását még ki nem hevert cári kormányzat akkor még nyugalomra intette szerb szövetségeseit.

Ekkorra Európa nagyhatalmai már létrehozták katonai szövetségeiket: a Franciaország, a Brit Birodalom és Oroszország által vezetett antantot, valamint a Németország, Ausztria–Magyarország és az Oszmán Birodalom által vezetett központi hatalmakat. S valószínű, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen háború tört volna ki közöttük, ha nem 1914-ben, hát később. Ám abban, hogy mégis 1914-ben szakadt ránk a világégés, nagy szerepet játszott a délszláv területeket egyesíteni kívánó titkos szerbiai szervezet, a Fekete Kéz (eredeti nevén az Egyesülés vagy Halál), melyet az Apis ezredes fedőnevű Dragutin Dimitrijevic ezredes, a szerb katonai felderítés főnöke irányított, továbbá a boszniai nacionalista szerb fiatalokból megszerveződő „Ifjú Bosznia”, melynek céljai egybeestek a szerbiai szervezetekével. S igaz, hogy a merénylők mindegyike boszniai szerb volt, ám az is tény, hogy az összeesküvők Szerbiában, Apis ezredes bizalmasától, Voja Tankosic őrnagytól vették át a pisztolyokat, valamint a kragujevaci fegyverraktárból származó kézigránátokat, melyeket azután átcsempésztek Boszniába.

A merénylet, mely épphogy csak sikerült

1914 júniusában két osztrák–magyar hadtest hadgyakorlatot tartott a bosnyák hegyek között. Semmi sem indokolta, hogy a császárság összes fegyveres erői főfelügyelőjének címét viselő Ferenc Ferdinánd emiatt – feleségével együtt – leutazzon a vitatott tartományba. Maga Ferenc József is megpróbálta lebeszélni tervéről – hasztalan. S az is teljesen ésszerűtlen volt, hogy június 28-án, a Szerbia török meghódításához vezető 1389-es első rigómezei csata évfordulóján – mely Szerbiában gyásznap volt – végigvonuljon Szarajevón. Mégis megtette…

A nyitott tetejű gépkocsik sora lassan haladt a folyóparti bulváron, miközben a merénylők már 9 órakor elfoglalták pozícióikat, hogy végezzenek a trónörökössel. Mehmed Mehmedbasicot azonban megzavarta egy csendőr jelenléte, és a cél eltalálásában sem volt biztos. A mindössze 16 éves Vaso Cabrilovic pedig az utolsó pillanatban megsajnálta a főherceget és hitvesét, így nem hajtotta végre a merényletet, míg Cvetko Popovicot egyrészt rövidlátása akadályozta meg a támadásban, másrészt inába szállt a bátorsága, s ő is tétlen maradt. Nedjelko Cabrinovic ugyan 10 óra 10 perckor kézigránátot hajított a főherceg gépkocsijára, ám a gránát a lehajtott tetőre, onnan pedig a kövezetre esett, s a következő gépkocsi alatt robbant fel, megsebesítve a trónörökös szárnysegédjét, akit kórházba vittek. Cabrinovic a sekély folyóba ugorva próbált egérutat nyerni, ám elfogták, s hiába vette be a magánál tartott mérget, az hatástalannak bizonyult…

Ferenc Ferdinánd ezt követően a városházára hajtatott, ahol dühösen félbeszakította a szarajevói polgármester üdvözlő szavait, majd némileg megenyhülve, felszólította az elöljárót beszéde folytatására. Ezt követően a trónörökös rövid eszmecserét folytatott a városi tanácsosokkal, majd 10.45-kor folytatta útját. A merénylet miatt megváltoztatták az útvonalat, a főhercegi párt szállító automobil előtt haladó két gépkocsi azonban a kiürített folyóparti bulvár helyett – az eredeti tervnek megfelelően – befordult a szűk Ferenc József utcába, s Ferenc Ferdinánd sofőrje is követte őket, ám ekkor Oscar Potiorek tábornagy, Bosznia-Hercegovina kormányzója dühösen rászólt, mire a gépkocsivezető pontosan az utcasarkon lefékezett. A csak pár lépésre álló utolsó merénylő, Gavrilo Princip ekkor előlépett, és lövéseket adott le a főhercegi párra. A gépkocsi elindulásakor Chotek Zsófia férje ölébe hanyatlott, annak szájából pedig vér buggyant elő, s bár pár pillanatig még azt hajtogatta: „Semmiség”, hamarosan elnémult. S nem sokkal azután, hogy a sebesülteket a kormányzói palotába szállították, elhunytak. Principet a helyszínen elfogták, s merénylőtársai is szinte mindannyian rendőrkézre kerültek, kivéve Mehmedbasicot, akinek sikerült átszöknie a Szerbiával szövetségi kapcsolatban álló Montenegróba…

A merénylet után a Monarchia meg akarta leckéztetni Szerbiát, hogy egyszer s mindenkorra elvegye a kedvét a délszlávok által (is) lakott területek egyesítésétől. Július 23-án elfogadhatatlanul kemény ultimátumot intéztek Szerbiához. Követelték, hogy a szerb kormány azonnal szüntesse be a Monarchia egysége elleni propagandát, a merénylet szerbiai szálainak felgöngyölítésében pedig a Monarchia képviselői is vegyenek részt. Oroszország viszont biztosította Szerbiát, hogy számíthat a támogatására, így a szerbek megváltoztatták eredeti szándékukat, és nemet mondtak az ultimátumra. S bár ezt követően Tisza István magyar miniszterelnök a végsőkig ellenezte a Szerbiához intézett hadüzenetet, a Monarchia – a Német Császárság támogatásával a háta mögött – július 28-án hadat üzent a Szerb Királyságnak. Heteken belül pedig az antant és a központi hatalmak – egymást követő hadüzeneteikkel – kirobbantották az I. világháborút.

A Szarajevóban fellobbantott gyújtózsinór feltartóztathatatlanul elérte és felrobbantotta a puskaporos hordót…

Lajos Mihály