Vége a tűzszünetnek, támadnak az ukrán erők

Nem vezettek eredményre a tárgyalások

2014. július 3., 07:19 , 703. szám

Petro Porosenko hétfőn késő este bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal ezelőtt egyoldalúan meghirdetett tűzszünet az ország keleti részében, és az ukrán erők „támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot”.

Ukrajna elnökének Kijevben kiadott közleményében – amelyet később a televízióban is felolvasott – az államfő úgy fogalmazott, hogy az általa meghirdetett béketerv megvalósításának esélye az oroszbarát lázadók „bűnözői tevékenysége miatt” szertefoszlott. Hozzátette, hogy a terv érvényben marad, mégpedig Ukrajnának a Donyec-medencére vonatkozó stratégiájaként.

„A helyzet elemzését követően a fegyveres erők főparancsnokaként úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg az egyoldalú tűzszünetet” – közölte Porosenko. Állásfoglalása szerint a döntés „válasz azoknak a terroristáknak, fegyvereseknek, fosztogatóknak, akik gyötrik a helyi lakosságot, bénítják a térség gazdaságát, megakadályozzák a bérek, nyugdíjak és támogatások kifizetését, vasutat robbantanak, vízvezetéket rombolnak le, és lehetetlenné teszik a rendes, békés életet az emberek számára”.

Az elnök azt is aláhúzta ugyanakkor, hogy készen áll bármikor felújítani a tűzszünetet. Ehhez azonban az kell, hogy az összes fél bizonyítsa, kész végrehajtani a béketerv legfőbb elemeit. A lázadóknak el kell engedniük túszaikat, Oroszországnak megálljt kell parancsolnia a szabotázsoknak és a fegyverek Ukrajnába áramlásának, a határokat pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ellenőrzése mellett tiszteletben kell tartani – tette hozzá az államfő.

Egyúttal ismét amnesztiát helyezett kilátásba mindazon oroszbarátoknak, akik leteszik a fegyvert, és nem követtek el súlyos bűncselekményt.

Porosenko az orosz és a francia elnökkel, valamint a német kancellárral még hétfőn is tárgyalt a tűzszünet meghosszabbításáról, de végül a nemzetbiztonsági tanács ülése után másként döntött.

Az ukrán sajtó már a tanács ülése alatt kiszivárogtatta a döntést, úgy fogalmazva, hogy az elnök B tervéről van szó, amelynek lényege, hogy újult erővel folytatódik a „terrorellenes” fellépés Kelet-Ukrajnában. A kormányzat lényegében hadiállapotot vezet be Donyeck és Luhanszk megyékben, és „új típusú háborút” kezd, amelyben „nem fognak tömeges katonai műveleteket végrehajtani, de a terroristák tömeges veszteségeket fognak elszenvedni” – jósolják a beszámolók.

Hétfő estétől a két szakadár megyében, a Donyeckiben és a Luhanszkiban a tüzérség és a légierő párhuzamosan támadja a szeparatisták állásait.

Kramatorszkban utcai harcok szedtek áldozatokat. Hat civil akkor halt meg, amikor találat ért egy buszt. Öt sebesült került kórházba onnan. A várostól északra a hadsereg több települést is visszafoglalt. Helyi jelentések szerint Kijev határátkelőket is visszaszerzett az ukrán–orosz határon.

Eközben az európai diplomácia, különösen Berlin mindent megmozgat egy újabb ukrajnai tűzszünetért. A német külügyminiszter tárgyalásra hívta ukrán és orosz kollégáját a német fővárosba. Közben a szakadárok is megüzenték, hogy nem mondanának nemet egy újabb tűzszünetre.

Az orosz elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Porosenko elnök nem hosszabbította meg a fegyvernyugvást, ami azt jelenti, hogy sem neki, sem Európa vezető politikusainak nem sikerült megértetniük vele – magyarázta –, hogy a fegyveres harc vajmi kevéssé eredményes, ha az ember békét akar teremteni.

Tudósítók azt jelentik, hogy egyre több szeparatista adja meg magát, és kér szabad elvonulást Oroszország felé. A belügyminiszter tanácsadója az interneten úgy fogalmazott, hogy a szeparatisták csapatostul teszik le a fegyvert.

Ugyanakkor Donyeckben egy kormányépületet ostromoltak az oroszbarát fegyveresek. Az épületbe bevették magukat a rendőrök, a szeparatisták pedig megpróbálták kifüstölni őket. A tűzpárbajban egy rendőr meghalt, három másik pedig súlyosan megsebesült.

Luhanszkban újságírók estek fogságba: a szakadárok azt állítják, hogy a stáb Kijevnek kémkedett, ezért nem engedik el őket, de nem esett bántódásuk. (magyarhirlap.hu/euronews/Kárpátalja)