Navracsics: nem sérülhetnek a kárpátaljai magyarok érdekei

2014. július 17., 10:50

Csak olyan rendezés képzelhető el Ukrajnában, amelynek során nem sérülnek a kárpátaljai magyarok érdekei – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

A miniszter ugyanakkor kiemelte: a helyzet nem a rendeződés felé halad, úgy tűnik, hogy a katonai cselekmények a jelenlegi szinten maradnak, de vannak eszkalálódásra utaló jelek is. Ezért az EU fontolgatja az újabb szankciók bevezetését, ami az oroszokat is érdekeltebbé teheti a konfliktus megoldásában – tette hozzá.

Navracsics Tibor közölte: a lengyel kollégájával hétfőn Varsóban folytatott egyeztetésének az volt a célja, hogy megtalálják azt az alapot, amely a visegrádi csoport hatékony fellépését teszi lehetővé ebben a helyzetben. Abban állapodtak meg, hogy céljuk a független, demokratikus Ukrajna, amely betartja és magára nézve kötelezőnek tartja az Európa Tanács által elfogadott dokumentumokban szabályozott nemzetiségi jogokat – magyarázta.

Úgy vélte, az Uniónak óriási szerepe van az ukrán helyzet kezelésében, a rendezés előmozdításában, ezért nem szerencsés, hogy most éppen egy olyan kényes időszak van, amikor az előző Európai Bizottság mandátuma már kifutóban van, a következő bizottság pedig még nem alakult meg. Ezért kezdeményezőbbek egyes tagállamok Ukrajna kérdésében is, így például Németország, a balti országok vagy Lengyelország – mondta. Hozzátette: fontos azonban, hogy az EU mielőbb olyan közös álláspontra jusson, amely egységes magatartást tesz lehetővé a tagállamoknak.

(MTI/Kárpátalja)