A magyar reformátusok is segélyt küldtek Kelet-Ukrajnának

2014. július 24., 07:30 , 706. szám

A háborúk mindig együtt járnak a harcok által érintett területek lakóinak a szenvedésével. Még ha nincsenek is célzottan a polgári lakosság elleni támadások, célt tévesztett lövedékek akkor is kiolthatnak – és ki is oltanak – civil életeket. S mivel a harcok miatt az élet kifordul a maga rendes kerékvágásából, élelmiszerhiány és egyéb nélkülözések is kínozzák a háborútól sújtott térségek lakóit. A kelet-ukrajnai polgárháborús állapotok is megszenvedtetik az adott terület lakosságát. Nemes emberbaráti tett hát, ha azok, akiknek módjukban áll segíteni a rászorulókon, humanitárius segélyeket juttatnak el a szenvedőkhöz. Mindezt szem előtt tartva, a Nagyszőlősi járásban is kezdetét vette a segélyakció.

– Bár csak pénteken, július 18-án kaptunk felkérést a járás vezetésétől, ennek ellenére három nap alatt sikerült összeállítanunk 425 egységcsomagot, melyek étolajat, teát, kávét, makarónit, rizst, tatárkát, lisztet és cukrot tartalmaznak – magyarázza Seres János, a Máramaros–ugocsai Református Egyházmegye esperese. – Az egyházmegye templomaiban július 20-án, a vasárnapi istentiszteleteken kihirdettük, hogy az aznapi perselypénzt a kelet-ukrajnai harcok által sújtott lakosok megsegítésére fordítjuk, s a perselypénz mellett több hívünk magánadományként is pénzösszeget ajánlott fel, Isten dicsőségére, a rászorulók megsegítésére. Mi pedig az így összegyűjtött pénzből, ami mintegy 45 ezer hrivnyát tett ki, megvásároltuk az említett tartós élelmiszereket. Nagy segítséget kaptunk Szabó Attila tivadarfalvai testvérünktől, helybeli vállalkozótól, aki kisteherautójával július 21-én beszállította az adományokat a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal raktárába. Ugyanekkor a nagyszőlősi gyülekezet által megvásárolt élelmiszereket Molnár László helybeli református lelkész vezetésével egy mikrobusszal hoztuk el a raktárba… Miután megkaptuk a felkérést, sokat gondolkodtunk azon, mi lenne a legfontosabb, amivel a legtöbbet segíthetnénk a harcok által érintett polgári lakosságon. Isten arra indított minket, hogy az élelmiszercsomagok mellett Bibliákat is küldjünk (ukrán nyelven) a hátrányos helyzetű családoknak, hogy azokból erőt merítsenek a mindennapi terhek hordozásához.

Emellett azért imádkozunk a református templomainkban, hogy a ma még szembenálló felek tegyék le a fegyvert, és kezdjenek tárgyalni egymással. Ehhez szükség van arra, hogy Isten akaratát szem előtt tartva, feladják a saját akaratukat. Hiszen Jézus úgy tanított minket imádkozni: „Legyen meg a Te akaratod.” A rövid idő alatt összegyűlt adomány értéke arról beszél, hogy a megyében élő magyar reformátusok együttéreznek a szenvedőkkel. Hisszük, hogy a segélyek célba jutnak, és ezzel valamennyire enyhíteni tudjuk a nélkülöző családok terheit…

A segélyakció további menetéről Jurij Prodan, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal szervezési osztályának vezetője tájékoztat.

– Vitalij Ljubka, a Nagy­szőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke július 7-én írta alá azt a rendeletet, melynek értelmében a mi járásunkban is megkezdték a harcok által érintett területek lakosságának a humanitárius segélyezését. Már korábban is megkezdték a a gyűjtéseket a fegyveres erők számára. Július 21-ig a közigazgatási hivatal összesen 48 410 hrivnyát gyűjtött össze több nagyszőlősi járási település, nevezetesen Kiskoppány, Tekeháza, Szászfalu, Ilonok, Mátyfalva, Szőlősvégardó, Királyháza, Egres, Nagypalád és Tiszaújhely lakóitól, míg a hivatal alkalmazottai 11 586 hrivnyát adományoztak. Emellett Fancsika, Hizsa, Csepe polgárai, a „Majdan” Társadalmi Szervezet, a Feketeardói Községi Tanács golyóálló mellényeket vásároltak a tiszaújlaki, a hizsai, a nevetlenfalui, illetve a gyulai határőrség számára (az utóbbi szükségleteire Gyula lakossága is adományozott 2600 hrivnyát). A járás egészségügyi alkalmazottai pedig egyenruhákat és egészségügyi csomagokat vásároltak és juttattak el a harcoló alakulatokhoz.

A humanitárius segélyeket július 18. óta szállítják be a közigazgatási hivatal raktárába. Tartós élelmiszereket: rizst, lisztet, makarónit, tatárkát, hús-, hal- és babkonzerveket, továbbá ásványvizet és egyéb üdítőitalokat kapunk. Július 21-ig segélyeket juttatott el hozzánk Egresről a Szalamandra, illetve a Termés vállalat, a szőlősvégardói Dejak farmergazdaság és az ugyanitt működő Orteksz cég, a Koppányi Forrás nagykoppányi vállalat, a királyházai kőbánya, a Kiskoppányi, illetve a Nagypaládi Községi Tanács, valamint több nagyszőlősi cég: a Plati Ukrajini Limited, a Nagyszőlősi Ruhagyár, az Ivasko vállalat, a Sport suz cég, illetve az AVE Nagyszőlős vállalat.

Az adományokat teherjárművekkel juttatják el a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatalhoz, s más járások segélyszállítmányaival együtt viszik el azokat a harcok által sújtott régiókba.

Lajos Mihály