„A régiség mindig annyit ér, amennyit fizetnek érte”

Interjú Medveczky Róbert régiséggyűjtővel

A munkácsi Medveczky Róbert vérbeli gyűjtő, kezdetben munkahelyén hús- és halkereskedéssel foglalkozott, majd Magyarországon irodabútorokkal.

– Mit gyűjt?

– Mindent, ami régi és Kárpátaljai vonatkozású. Régen minden iskolának volt saját jelvénye, a vállalatoknak saját érméjük, esetleg jelvényük, bélyegeik, saját kiadású képeslapjaik. Gyűjtöm a régi kárpátaljai képeslapokat, az első Munkácsot és Beregszászt ábrázoló litográf technikával készült képeslapokat még Bécsben és Budapesten nyomták 1891-ben, 1892-ben, régebbiekkel még nem találkoztam. A XX. század elején aztán nálunk is megkezdődött a képeslapgyártás. Érdekelnek a bélyegek és a régi dokumentumok is, például minden vállalatnak volt saját fejléces papírja, amelyek szépek, mutatósak voltak, nem olyanok, mint most. De gyűjtöm a régi pénzeket, érméket, postatörténeti emlékeket, a gróf Schönborn sörgyárában készült sörösüvegeket, a feliratos szódavizes üvegeket és sokminden egyebet.

– Gyűjteményében melyek a legérdekesebb tárgyak?

– Például a munkácsi leánygimnáziumnak három különböző jelvényét is sikerült megtalálnom, amit többször megváltoztattak. Az egyiken a turulmadár látható a várral, a másikon már csak a turulmadár. Viszont voltak olyan fontos iskolák is nálunk, amelyeknek nincs meg a jelvényük, még nem találtuk meg. Vagy nem is volt, ami nem valószínű, inkább csak elvesztek az évek során. A postatörténeti emlékek közül ritka és érdekes az 1945-ös év, amikor a Kárpátalján feladott levelekre, képeslapokra még magyar bélyegeket ragasztottak, de felülbélyegezték őket, valahol Kárpáti Ukrajna, másutt ČSP feliratú bélyegzővel. Ebből az időből még bélyegeket lehet is találni, de futatott levél, vagy boríték már ritka dolognak számít.

Például a munkácsi Schönborn sörgyár sörösüvegeiből nekem tíz különböző fajta van. De van a sörgyár ungvári filiálja számára gyártott palack is. Tizenkét különböző, feliratos szódavizes szifont is sikerült összegyűjtenem. Régen minden szállodának, jelentősebb vendéglőnek volt saját, feliratos szódavizes üvegje, amelynek vagy az üvegén, vagy a fején van felirat. Sok olyan egykori híres vendéglő és szálloda volt Kárpátalján, amelynek nem került elő szódavizes üvegje, míg másoké több változatban is. Mostanában többször is hoztak nekem feliratos szifonokat, de sajnos mindig olyanokat, amilyenek már vannak a gyűjteményemben. Ezeket megvásároltam, aztán eladom vagy elcserélem. Ezek a tárgyak számomra érdekesek, talán mások szemében csak régi kacatok. De amit biztosan jó áron el lehetne adni a gyűjteményemből, azok az 1919-ben kiadott munkácsi pénzek. Az első világháborút követő zűrzavaros időkben saját pénzt adtak ki Munkács mellett Beregszászban és Nagyszőlősön is, sokan erről nem is tudnak, de nekem van ezekből a pénzekből néhány bankjegy. Értékesek a Rákóczi által veretett érmék, réz dénárok, tallérok, dukátok, ezeknek egy részét Kassa és Kőbánya mellett Munkácson verték, amire a rajta lévő betű utal. Ezek már annyira ritkák, hogy egy van nekem, korábban még egy volt, és nemrég láttam egyet egy aukción.

– Hol lehet ilyen régi tárgyakat találni? Hogyan lehet ezekre szert tenni?

– A munkácsi és beregszászi piacon. Van Ungváron is régiségpiac, ahol sok dolgot vásároltam már. Régen rendszeresen hirdettem az újságokban is, de ma már nem, mert nincs értelme. Ma már a régiségekkel történő kereskedés nagyobbrészt az interneten zajlik. Interneten keresztül szoktam megismerkedni újabb, általam addig nem ismert gyűjtőkkel, akikkel gyakran cserélek tárgyakat. El szoktam menni olyan helyekre is, ahol régi házakat bontanak, ott általában régi okiratokat szoktam találni, amelyek nem kellenek a tulajdonosoknak, úgy is kidobnák őket. Érdekes, hogy régen Kárpátalján magyar–ruszin nyelvű dokumentumokat adtak ki, például születési anyakönyvi kivonatokat, később a csehek alatt három nyelvű dokumentumok voltak, sőt a Técsői járásban négynyelvűeket, a cseh–magyar–ruszin mellett román nyelven is ráírtak mindent egy hivatalos okmányra. Az volt a demokrácia, sokat tanulhatnának belőle a mostani ukrán hatóságok.

A régi képeslapok mindig meglepik ukrán és orosz ismerőseimet, ők úgy tudják, hogy Munkácsot a szovjetek építették, aztán amikor meglátnak egy-egy gyerekkoruktól jól ismert munkácsi épületet vagy utcarészletet a régi képeslapokon, magyar feliratokkal, akkor kissé összezavarodnak.

De el kell mondanom, hogy egyre kevesebb régi tárgyat találok. Míg 2000-ben hetente vásároltam 10-15 érmét, most jó, ha egy év alatt ennyit ajánlanak. Egyre többen vásárolnak régiségeket és lassan elfogy minden, ami régi. Korábban a II. világháború utáni tárgyat nem vásároltam, ezt át kellett értékelnem. Lassan az '50-es, '60-as évekből fennmaradt tárgyak lettek a régiségek.

– Magas áron is cserélnek gazdát régiségek Kárpátalján?

– Magas ára van minden olyan tárgynak nálunk, amely kárpátaljai vonatkozású és ritka vagy egyedi. De én azt szoktam mondani: Minden tárgy annyit ér, amennyiért el lehet adni. Hiába akarok én érte egymilliót, ha csak tizet adnak érte. Akarni akarhatok, de ebben a pillanatban ez a tárgy csak egy tízest ér, ilyenkor vagy odaadom egy tízesért, vagy kivárom, amíg egymillió lesz.

– Aki régiségeket gyűjt, annak a történelmet is ismernie kell?

– Egy bizonyos szinten feltétlenül, hogy biztosan meg tudja állapítani, hogy mi értékes és mi kevésbé az. Én nem vagyok történész, de például a postai bélyegzőkből összeállt gyűjteményem már a kutatók számára is érdekes lehet.

– Sok gyűjtő van Kárpátalján? Szoktak-e találkozni?

– Munkácson körülbelül húsz komoly régiséggyűjtő van, de több mint ötvenen foglalkoznak régiségekkel. Beregszászban 10-20 ember foglalkozik ezzel, Ungváron sem tudok többet 30 embernél. Én azokat tartom komoly gyűjtőknek, akik már tudják, mit szeretnének gyűjteni, és szisztematizálják a gyűjteményüket. Aki mindent összeszed, ami régi, de nincs benne semmi rendszer, az amatőr vagy kezdő szinten gyűjtő.

Mi, gyűjtők rendszeresen, minden hónap második vasárnapján szervezünk egy közös kiállítással egybekötött találkozót, rendszerint egy másik városban. Ezekre a találkozókra minden érdeklődőt szívesen várunk. Augusztus második vasárnapján Beregszászban, a múzeum pincéjében találkozunk, szeptemberben Munkácson, októberben Ungváron. Rendszerint reggel nyolctól 11-ig tartanak ezek a kiállítások.

Badó Zsolt