Nyitott Templomok Napja Beregszászban
Művészeti kiállítással, szentmisével, orgonakoncerttel, toronytúrával várta az érdeklődőket a Beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplom a Nyitott Templomok Napja alkalmából, amely során az érdeklődők egész más szemszögből, új fényben tekintették meg a templomot.
A Nyitott Templomok Napja a Pásztor Ferenc Közösségi Házban az ArtTisza Művészeti Egyesület kiállításával vette kezdetét, amelyben az egyesület művészeinek egyházzal, vallással kapcsolatos munkái (festmény, grafika, fafaragás) voltak megtekinthetőek. „Az a művész, aki vágyakozó szívvel átadja magát Istennek, aki valóban elismeri, hogy a tehetsége felülről kapott ajándék, egyszer csak átéli, hogy Isten kezd el alkotni rajta keresztül” – idézte Simon András magyar grafikusművész szavait a megnyitón Jakab Annamária, az egyházközség programszervezője. Emlékeztetett, hogy a Nyitott Templomok Napja az Ars Sacra Fesztivál keretén belül kerül megrendezésre minden év szeptemberének harmadik szombatján, amely során a történelmi egyházak képviselői különböző kulturális programok kíséretében megnyitják templomaik kapuit az érdeklődők előtt. Molnár János, az egyházközség plébánosa köszöntőjében hangsúlyozta: a Nyitott Templomok Napja felhívja a figyelmünket arra, hogy, ha csak 1-2 percre is, de lépjünk be a templomba, s figyeljünk arra a csendre, amely ott megszólít minket, s amely a lelkünkben van. A kiállítás kapcsán kiemelte, hogy az egyház és a művészet mindig is szorosan kapcsolódtak egymáshoz, hiszen a templomokat is különböző művészeti alkotások díszítik. „A művész abból az Istenből próbál megjeleníteni valamit, aki maga a szépség, és aki szépnek teremtette a világot, az embert.” Az ArtTisza Művészeti Egyesület nevében Szilágyi Sándor elnök köszöntötte a jelenlévőket, Marcsák Gergely, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola szervezőpedagógusa pedig megzenésített verseket adott elő gitárkísérettel.
A programok sora szentmisével folytatódott a plébániatemplomban, amelyet Losák István, nagybégányi római katolikus plébános celebrált. Szent Máté evangéliumából Jézus egy példabeszédét idézte: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon.” István atya kiemelte, hogy önzetlenségre van szükségünk, s arra, hogy másokért éljünk. Ne az lebegjen önző módon a szemünk előtt, hogy mi az, ami nekünk jó, hanem hogy másoknak mi válik a hasznára. El kell gondolkodnunk azon, hogyan élhetünk emberhez, házastárshoz méltóan, s hogy egyáltalán mit jelent méltónak lenni. S ha ez megvan, akkor gondolkodhatunk csak el azon, mit jelent Krisztus evangéliumához méltóan élni. Mindannyian megkapjuk ehhez a lehetőséget, hiszen Krisztus mindenkit felfogad szőlőjébe, hogy dolgozzunk. Át kell éreznünk ennek fontosságát, hogy megérthessük, miért jár el a szőlősgazdához hasonlóan velünk szemben, miért ugyanúgy számol el mindannyiunkkal a „nap” végén.
A szentmisét Csundák Olga orgonaművész koncertje követte, amelyben Leon Boellmann, Johann Sebastian Bach, Felix Mendelssohn és Dietrich Buxtehude művei csendültek fel a templom orgonáján. Majd Marinka Viktor, Magyarország beregszászi konzulja és Molnár János atya köszöntő szavait követően átadásra került a Magyarország Külügyminisztériumának segítségével, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával kiépített díszkivilágítás, illetve a templomot és a mellette lévő parkot körülvevő kamerarendszer is.
A programok sorát a toronytúra zárta. Aki elég bátor és kitartó volt a sok-sok lépcsőfok megmászásához, az a már kivilágított templom tornyából szemlélhette meg Beregszász városának esti fényeit. A nem mindennapi városnézést pedig Pirigyi Gergely, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakos hallgatójának tárogatójátéka kísérte.
Espán Margaréta