Dinamo-győzelem a tartalékos Hoverla ellen

Labdarúgás

2014. október 23., 06:30 , 719. szám

Kilenc forduló után sem ízlelhette még meg a győzelem ízét az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az Ungvári Hoverla. Igaz, a nyeretlen széria megszakítására most igen kevés volt az esély, hiszen a legutóbbi játéknapon az utóbbi hetekben remek formát mutató Dinamo Kijev látogatott el a kárpátaljai megyeszékhelyre.

A kis túlzással a fővárosiak tartalékcsapatának is tartott ungváriak vezetőedzőjének, Vjacseszlav Groznijnak kényszerből alaposan át kellett formálnia együttesét, hiszen a két klub előzetes megállapodásának értelmében a Dinamótól a Hoverlánál kölcsönben lévők közül Koval, Ljulka, Kaverin, Mjakusko, Panfilov és Petrov sem léphetett pályára, Jagodinszkisz pedig még eltiltása miatt nem állhatott a vezetőedző rendelkezésére.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a szép számú, mintegy 10 ezer főnyi nézősereg előtt megrendezett szombati találkozón már a 12. percben előnybe kerültek a vendégek, amikor Kravec egy remekül kijátszott jobb oldali akció végén passzolt az üres kapuba. Az első félidő vége, illetve a második játékrész eleje is Dinamo-találatot hozott: előbb a válogatott Eb-selejtezőin is betalált Szidorcsuk volt eredményes, majd a holland válogatott Lens tette le a névjegyét az Avangard stadionban. Tíz perccel a vége előtt Huszev büntetőből állította be a 4-0-s vendéggyőzelmet jelentő végeredményt. A fővárosi­ak fél gőzzel is sima győzelmet arattak, a hazaiaknak esélyük sem volt a pontszerzésre. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két tréner közül Vjacseszlav Groznij az egyéni hibák miatt volt kiakadva, a vendégek egykori legendás csatára, Szerhij Rebrov pedig a könnyed játék ellenére az ellenfél szervezett játékát dicsérte.

Az élen álló csapatok közül a listavezető Dnyipro vesztett állásból fordítva nyert a Csornomorec ellen, a címvédő Sahtar pedig a Voliny Luck ellen rendezett gólparádét.

Eredmények: Ungvári Hoverla–Dinamo Kijev 0-4, Sahtar Donyeck–Voliny Luck 6-2, Dnyipro–Csornomorec Odessza 2-1, Metalurg Zaporizzsja–Olimpik Donyeck 2-2, Vorszkla Poltava–Metaliszt Harkiv 0-0, Kárpáti Lviv–Illicsivec Mariupol 1-0, Metalurg Donyeck–Zorja Luhanszk 0-0.

Vezet a Dnyipro 25 ponttal a 23 pontos Dinamo, illetve a 21 ponttal harmadik Sahtar előtt. A dobogósok után igen nagy az űr, hiszen a negyedik Olimpiknek csak 14 pontja van. A továbbra is 4 pontos Hoverla a Kárpáti győzelmével visszacsúszott a kiesést jelentő 13. helyre.

Az eredetileg október 25–26-ra tervezett 10. fordulót – amelyben az ungváriak a Sahtar vendégeként léptek volna pályára – a választások miatt december 6-ra halasztották. A Hoverla legközelebb október 30-án, a Metaliszt Harkiv elleni kupavisszavágón lesz érdekelt, majd négy nappal később, no­vember 3-án a 11. fordulóban, hazai környezetben fogadja a Voliny Luck együttesét.

(tamási)