Oroszország: Kijev ismét a keleti országrész megtámadására készül

2014. november 20., 08:53

Egy újabb készülő katonai támadás előjele, hogy a kijevi vezetés befagyasztotta a szakadárok kezén lévő keleti-ukrajnai területeknek járó költségvetési támogatást – mondta szerdán Moszkvában a parlamentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Ukrán illetékesek november elején jelentették be, hogy befagyasztják a jelenleg a lázadók kezén lévő keleti területeknek fizetendő, 2,6 milliárd dollár értékű költségvetési támogatást, ami miatt tovább romlik az érintett térségek amúgy is siralmas gazdasági helyzete.

A törvényhozó testületben elhangzott felszólalásában Lavrov kifejtette: az a gyanúja, hogy a támogatások megvonásával Kijev újabb katonai invázióra készül.

Több tucat páncélozott szállítójármű, tüzérségi és nehézfegyverek mozgását észlelték az utóbbi hetekben a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken, ami miatt megfigyelők az ellenségeskedések kiújulásától tartanak. Az érvényben lévő tűzszünet ellenére naponta halnak meg polgári személyek és katonák tüzérségi tűzben.

Az ellenségeskedések kiújulásától tartva Petro Porosenko ukrán elnök novemberben bejelentette, hogy erősítést küld a kormány ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai városok védelmére.

A hét elején tüzérségi tűzben megrongálódott a Donyeck nagy részét ivóvízzel ellátó víztisztító. A polgármesteri hivatal szerdai közleménye szerint a keleti iparváros elővárosainak nagy részében nincs vezetékes víz, a fennmaradó készleteket pedig távfűtésre használják.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)