Évközben is jár a teljes évi szabadság a szülni készülő pedagógusnak

2015. január 21., 14:22 , 732. szám

„Nyáron a pedagóguskollégákhoz hasonlóan megkaptam a 2013–2014-es munkaév után engem megillető szabadságot. 2014. augusztus 15-én megkezdődött az új tan- és munkaév. Időközben teherbe estem, a terhességi és szülési szabadságom márciustól esedékes. Úgy tudom, hogy kérésemre a munkaadó köteles a szülési szabadsággal együtt kiadni számomra az éves rendes és pótlólagos szabadságot is. Teljes éves szabadságom 56 naptári nap, de a könyvelőnk csupán 34 napot hajlandó felszámolni. Eljárását azzal indokolja, hogy bár a törvény valóban kimondja, jogosult vagyok kivenni a rendes éves szabadságomat, ha szülési szabadságra készülök, ám arról nincs szó, hogy a teljeset. Vagyis szerinte csak annyi szabadságra vagyok jogosult, amennyire az előző szabadságom óta ledolgozott munkanapok feljogosítanak. Ugyanakkor úgy tudom, a jogszabályok kimondják, hogy az állapotos nőknek akkor is jár a teljes éves szabadságuk a terhességi és szülési szabadságukhoz kapcsolódóan, ha hat hónapnál rövidebb ideje dolgoznak egy adott munkahelyen. Hogyan lehetséges, hogy míg egy kezdő munkavállaló a teljes éves szabadságára jogosult a terhességi és szülési szabadság előtt, engem, aki többéves munkaviszonnyal rendelkezem, csupán a szabadság egy része illet meg?”

– A könyvelő indoklása, miszerint ön csupán az adott évben ledolgozott munkaidő után járó szabadságra jogosult, nyilvánvalóan Ukrajna törvénye A szabadságokról 10. paragrafusának 6. részére alapoz, mely kimondja, hogy amennyiben a munkavállalónak az alkalmazásának pillanatától számított hat hónapos megszakítás nélküli munkaviszony lejárta előtt folyósítják a rendes éves szabadságát, annak időtartamát a ledolgozott idővel arányosan állapítják meg, kivéve az ugyanezen paragrafus 7. része által felsorolt eseteket. Ez a szabály azonban nem vonatkozik a munkavállalókra munkaviszonyuk második és további éveiben, azaz a tárgyalt törvény 10. paragrafusának 9. része értelmében számukra a szabadságot nem a ledolgozott idővel arányosan, hanem teljes egészében adják meg, az adott munkaév bármelyik periódusában. Ezen kívül a 10. paragrafus 13. része kimondja, hogy a terhességi és szülési szabadság előtt álló nőknek a számukra megfelelő időben kell kiadni a rendes éves szabadságukat.
Összefoglalva: ön jogosult meghatározni, hogy mikor kívánja kivenni a rendes éves szabadságát, méghozzá akár mind az 56 napot egyszerre, mivel ebben az esetben a szabadság időtartama nem korlátozható a ledolgozott idővel arányosan. Amennyiben a könyvelő továbbra sem hajlandó eleget tenni a kérésének, írjon kérvényt a munkáltatójának címezve, követelje a szabadság teljes időtartamának megadását. A kérvényt célszerű tértivevényes ajánlott levél formájában eljuttatni a címzetthez. Ebben az esetben bizton számíthat a hivatalos válaszra, de a válasz esetleges elmaradása is az ön követelésének jogosságát támasztja alá. Amennyiben követelését elutasítják – ami az ön esetében rendkívül furcsa lenne – forduljon a bírósághoz.

hk