Egykori diákja gyújtotta fel az ungcsertészi (Csertezs) internátust

2015. január 30., 18:59

A 17 éves fiatalember egykor maga is tanulója volt az ungvári járási bentlakásos iskolának, melyben ma hajnalban csaptak fel a lángok – közölte a Zakarpattya Online a megyei rendőrség társadalmi kapcsolatokért felelős szektorának tájékoztatása alapján.

Az esethez riasztották a tűzoltókat, a helyszínre kiszállt a rendőrség. Megállapítást nyert, hogy a gyújtogató a szomszédos Ungordas (Vovkove) lakója.

A beszámoló szerint a fiatalember korábban Ungcsertészen járt iskolába, majd szakközépiskolában folytatta tanulmányait. Vélhetően kellemetlen emlékeket őrzött az iskolás évekről, de az sem kizárt, hogy az alkohol volt mindennek az okozója.

Tény, hogy az ifjú jócskán felöntve a garatra elhatározta, behatol az iskolába. Az ablakot felfeszítve jutott a módszertani terembe. Odabent talált egy notebookot, melyet magához vett. Vélhetően a lopás nyomainak elkendőzésére gyújtotta fel a helyiséget. Hasonló módon gyújtotta fel a tanárit is, majd az ablakon keresztül távozott a notebookkal együtt. Annyira ittas volt azonban, hogy nem jutott messzire.

A tűzre elsőként a munkatanár figyelt fel, aki értesítette a mentőszolgálatot, és a helyszínre sietett. Az iskola közelében bukkant rá az ittas fiúra, akit egykor maga is tanított. A fiú beismerte, hogy ő gyújtotta fel az iskolát.

A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, aki ellen a Büntetőtörvénykönyv 194. paragrafusának 2. része (tulajdon szándékos megsemmisítése gyújtogatás által) indult eljárás. A fiatalkorú gyújtogatónak emellett a notebook eltulajdonításáért is felelnie kell (a BTK 185. paragrafusának 3. része alapján).

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)