Méhésztalálkozó Mezőgecsében

2015. február 3., 18:48 , 734. szám

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) egybekötve az idei Mezőgecsei Nemzetközi Böllérversennyel méhésztalálkozót szervezett a mezőgecsei Kajdy-kúriában. Kárpátalján komoly válsággal küzd a méhészeti ágazat, ugyanis vidékünkön évtizedek óta a nagyobb méhészetek fő bevételi forrását a méhcsaládok szibériai méhészeknek történő értékesítése jelentette, a méz és egyéb méhészeti termékek értékesítése csak másodlagos bevételi forrás volt. A tavalyi évben viszont nem jöttek a méhcsaládokat felvásárló orosz méhészek, a méz értékesítése is egyre nehezebben megy, így eljött a pillanat, hogy összefogjanak a kárpátaljai méhészek, együtt keresve a válságból kivezető utat.
Virág László, a KMVSZ elnöke elmondta, szervezetük célja, hogy összefogja a kárpátaljai magyar méhészeket és felvegye a kapcsolatot a magyarországi Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME), újabb értékesítési és pályázati lehetőségekhez jutattva a kárpátaljai magyar méhészeket.
Pataki Gábor főiskolai tanár, a KMVSZ méhészetért felelős alelnöke hangsúlyozta: „Addig nem tudunk választ kapni a kérdéseinkre, amíg nem látjuk a helyzetünket.” Majd a megjelent méhészek körében elvégeztek egy kérdőíves kutatást.
Kovács Csaba, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szaktanácsadója a magyarországi méhészetről, annak gazdaságosságáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarországon sok adminisztrációval jár a méhészkedés, de ezeknek az adminisztratív kötelezettségeknek számos előnye is van a méhészek számára. Mivel Magyarország az Európai Unió tagja, számtalan lehetőségük van különféle támogatások igénylésére. Ötven százalékban támogatják különféle eszközök megvásárlását, ami lehet akár motoros fűkasza, áramfejlesztő agregátor, pergető és különféle más méhészetben használt eszköz, de lehet teherautó, pótkocsi, önjáró rakodógépek vagy bármi más. Támogatja az állam a méhanyanevelést is. A fiatal, kezdő méhészek, negyvenéves kor alatt, ha vállalják, hogy öt évig méhészkednek, 12 millió forint vissza nem térítendő támogatásra jogosultak. Elmondta továbbá, hogy ma Magyarországon jó áron korlátlan mennyiségben el lehet adni a mézet, a méhésznek csak egy telefonjába kerül és jönnek is a nagybani felvásárlók, akik korábban 1500-1600 forintot adtak egy kiló akácmézért. El lehet adni minden más méhészeti terméket is, például propoliszt, méhpempőt, viaszt.
Kovács Csaba szerint keresni kellene a lehetőséget, hogy a kárpátaljai méhészek számára is lehetővé váljon a magyarországi értékesítés lehetősége. Ez igazi kitörési pontot jelentene az itteni méhészek számára.

dózsa