Zajlanak a KMKSZ közgyűlései

2015. február 10., 19:03 , 735. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség valamennyi középszintű szervezetében megkezdődtek az alapszervezetek idei közgyűlései.

Folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezeteinek 2015. évi közgyűlései. A múlt héten a Felső-Tisza-vidék több alapszervezetében is lezajlottak a gyűlések, amelyeken jelen volt ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki valamennyi helyszínen elemezte az ukrajnai politikai helyzetet, beszélt a mozgósításnak és a készülő közigazgatási reformnak a kárpátaljai magyarokat érintő vonatkozásairól.
Rendhagyó KMKSZ-közgyűlést tartottak Terebesfejérpatakon. Az alapszervezet elnöke, Hebler Klára külföldön tartózkodik, így a tagság úgy döntött, hogy a tisztújító közgyűlésig az alapszervezet ügyeinek intézésével ügyvezető elnökként Rusznák Ibolyát bízza meg, aki a megbízatást elvállalta. A közgyűlésen ifj. Sari József  mellett jelen volt, Kékesi Sándor, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány técsői irodájának vezetője, akik válaszoltak a tagság kérdéseire. Többen sérelmezték, hogy magyar felmenőkkel rendelkező személyek, mivel nem tudnak magyarul, nem kapnak magyarigazolványt, ellenben sokan vannak, akiknek semmilyen magyar felmenőjük nincs, mégis rendelkeznek magyarigazolvánnyal. A kérdéssel kapcsolatban Sari József nyomatékosította: aki magyarigazolványt szeretne, annak, ha nem is tökéletesen, de értenie és beszélnie kell a magyar nyelvet.
A KMKSZ Nagybocskói Alapszervezete közgyűlésének résztvevőit a helyi vasárnapi iskola növendékei versekkel köszöntötték. Ezt követően Illés Éva elnök tartotta meg éves beszámolóját. Többek között szólt a parlamenti képviselet fontosságáról, az anyanyelvi jogokról, a tervezett közigazgatási reformról. Fontos kérdése volt a közgyűlésnek a magyar oktatás, ezen belül az óvodai nevelés helyzete. Az utóbbiról Szalai Ildikó számolt be. Megtudhattuk többek között, hogy az óvodába 32 gyerek jár, ebből 29 gyermek vegyes családban él.
Sari József a mozgósítás kapcsán felhívta a figyelmet a KMKSZ által újraindított telefonos segélyszolgálatra.
A KMKSZ Gyertyánligeti Alapszervezetének közgyűlésén résztvevők a Himnusz eléneklése után egyperces néma felállással emlékeztek a keleti front áldozataira.
Eiben Éva elnök beszámolója, mint az a szórványvidéken lenni szokott, a magyar nyelvű oktatás helyzetének ismertetésével kezdődött. A kérdés fontosságára utalva Eiben Éva kijelentette: „Először az oktatás szűnik meg, utána a magyarság is.” A továbbiakban szólt az alapszervezet rendezvényeiről, szólt a temetőben található I. világháborús katonasírról, melyet szeretnének felújítani, majd rendszeresen gondozni.
Dudás Teréz távolléte miatt az általa elkészített pénzügyi beszámolót Eiben Éva elnök asszony ismertette. Hadar Irén óvónő a magyar katolikus óvodában folyó munkáról beszélt. Kiemelte, az óvoda nagy hangsúlyt fektet a magyar nyelv oktatására és a római katolikus vallás megőrzésére.
A KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének közgyűlésén Kocserha János alpolgármester köszöntötte a községháza tanácstermét zsúfolásig megtöltő KMKSZ-tagokat. Elmondta, hogy szerinte a közgyűlésen megjelentek száma jól jelzi azt, hogy az alapszervezet és a KMKSZ jól végzi munkáját mind a politika, mind a kultúra területén.
A 832 tagú alapszervezet elmúlt évi munkájáról Szedlák Gyula alapszervezeti elnök számolt be. Beszélt az alapszervezet megemlékezéseiről, rendezvényeiről,  az itt megtartott FELTISZÁ-ról, a Felső-Tisza-vidéki Magyarok Találkozójáról. Az elnök köszönetet mondott Takár Károly (Katyó) extrémsportolónak, aki a középiskola tanulóival közösen figyelemfelkeltő és figyelemre méltó kerékpáros emléktúrákat szervezett az elmúlt esztendőben. Az elnök részletesen ismertette a tagsággal az alapszervezet pénzügyi gazdálkodását. Szedlák Gyula végül arra kérte a tagságot, hogy a háborús helyzetben tartózkodjanak a mobilizációval kapcsolatos rémhírek terjesztéstől.
Kész Géza, a KMKSZ kulturális titkára beszédében a sóbányász település dicső múltját idézte fel, majd a XX. századi kálváriáját, mely végül oda vezetett, hogy több mint ezer év után be kellett szüntetni a sóbányászatot. Kész Géza beszélt Ukrajna jelenlegi reménytelennek tűnő helyzetéről, amely talán minden eddiginél nehezebb helyzetbe sodorta Aknaszlatina és egész Kárpátalja magyarságát. De hangsúlyozta, hogy ugyanakkor bíznunk kell Istenben, aki bármikor megváltoztathatja az események folyását, nekünk, itt megmaradt magyaroknak csak egy feladatunk van: ne felejtsük el gyermekeinket magyarnak nevelni.
A közgyűlésekre delegált küldöttek megválasztása után Kocserha János arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy több befektető is szeretné újraindítani a sókitermelést Aknaszlatinán. A helyi tanács ehhez a szükséges hozzájárulását megadta, jelenleg a Técsői Járási Tanács engedélyére várnak. Ugyancsak befektetők érdeklődnek az allergológiai kórház új föld alatti részlegének kialakítása iránt is.
A közgyűlés nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult.
Folytatódtak a közgyűlések a Beregszászi járásban is.
Nagymuzsalyban február 8-án, a helyi középiskolában került sor a folyamatosan gyarapodó KMKSZ-alapszervezet közgyűlésére, melyen igen szép számban gyűltek egybe a tagok. A Himnusz eléneklése után Jakab Erika alapszervezeti elnök megtartotta elnöki beszámolóját, felsorolta az elmúlt év rendezvényeit, szót ejtett a nagymuzsalyi gyermekek magyarországi táboroztatásáról, s felvázolta az idei terveket. Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke szólt a múlt évi magyarországi parlamenti választásokról, a magyar kormány és a KMKSZ kapcsolatáról, a Keleti Partnerség programról, valamint a jelenlegi ukrajnai politikai helyzetről. Javaslatára megalakult a nőszövetség helyi szervezete. A jelenlévők megbeszélték az előttük álló feladatokat, köztük a soron következő önkormányzati választásokra való felkészülést.
Badalóban a községházán került sor a helyi KMKSZ-közgyűlésre.
Balog Zoltán, a helyi alapszervezet elnöke beszámolt a múlt évben megtartott rendezvényekről. A beszámolóban elhangzott, a badalói alapszervezet igen aktívan vett részt az elmúlt év rendezvényein. Az alapszervezet tervei között szerepel a sztálini áldozatok tiszteletére emelt emléktábla felújítása.
A közgyűlésen jelen lévő Sin József beszélt az ország keleti részén kialakult súlyos helyzetről, a tervezett adminisztratív reformról, majd válaszolt a szinte mindenkit érintő mozgósítással kapcsolatos kérdésekre.
Benében február 8-án a Faluházban gyűltek össze a helyi alapszervezet tagjai.
A Himnusz eléneklését követően Molnár László, a KMKSZ Benei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, köztük Sin Józsefet, a KMKSZ BKSZ elnökét, Rácz István római katolikus plébánost és Ferku Sándort, a helyi cserkészcsapat vezetőjét.
Az évértékelő elnöki beszámolóban elhangzott, hogy az alapszervezet a múlt év során milyen rendezvényeket szervezett. Szó esett a kiadott vízumkérelmekről, az oktatási-nevelési, valamint taneszköz- támogatásról, az alapszervezet tagságáról is, amely jelenleg 323 főből áll. Az idei tervek kapcsán pedig elhangzott: a Szent István-napi megemlékezésen és az eddigi, mára hagyományossá vált rendezvényeken, megemlékezéseken túl az alapszervezet szeretne méltóképpen emlékezni a trianoni békediktátum aláírásának 95. évfordulójára is.
Sin József a kárpátaljai magyarságot jelenleg leginkább foglalkoztató kérdésekről, a háborús helyzetről és a behívásokról beszélt.
Az alapszervezet a közgyűlésen egy-egy magyar zászlóval ajándékozta meg a cserkészcsapatot és a római katolikus egyházközséget.
A közgyűlés a Szózat eléneklésével zárult.
A KMKSZ Kovászói Alapszervezete február 8-án a helyi kultúrházban tartotta meg közgyűlését az alapszervezet közel 70 tagjának részvételével. Jelen volt Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke, Hubálj László helyi polgármester és Turányi Miroszláva, az alapszervezet alelnöke, a magyar óvodai csoport vezetője is.
Sin József a jelenlegi politikai helyzetről beszélt. Szviscsó László alapszervezeti elnök az alapszervezet múlt évi munkájáról, a vízumkérelemhez szükséges támogatói nyilatkozatok kiadásáról és az alapszervezet tagságától számolt be, amely jelenleg 127 főt számlál. Az erre az évre vonatkozó legfontosabb terv egy alapszervezeti kirándulás, amelyet kárpátaljai magyar történelmi emlékhelyeket érintve húsvét után szerveznének meg.
Sin József a KMKSZ BKSZ ajándékait, játékokat, könyveket adott át a közgyűlés alkalmával a magyar csoportban tanuló gyermekek számára.
Tiszacsomán a község általános iskolájában került sor a KMKSZ helyi alapszervezetének közgyűlésére, melyen Rácz János alapszervezeti elnök köszöntötte a megjelenteket. Egyperces néma felállással hajtottak fejet a kelet-ukrajnai harcokban elesett katonák, valamint a tavaly elhunyt Mészáros Margit, a KMKSZ alapító tagja emléke előtt. Rácz János elnöki beszámolójában felidézte az elmúlt év eseményeit. Sin József pedig felszólalásában kitért a múlt évi elnök- és parlamenti választásra, s ugyancsak foglalkozott a soron következő helyhatósági választásokkal, valamint az ukrajnai válsággal.
Haláboron február 7-én, a helyi általános iskolában tartották meg az 220 főből álló KMKSZ-alapszervezet közgyűlését. Kádár Szilvia alapszervezeti elnök megtartotta elnöki beszámolóját, szó esett a hagyományőrzésről, az oktatási-nevelési, valamint taneszköz-támogatásról, a támogatói nyilatkozatok zökkenőmentes kiállításáról, valamint az országunkban kialakult helyzetről. Sin József szólt a magyarországi nemzeti kormány által a külhoni magyaroknak nyújtott támogatásokról, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusról, valamint a katonai behívásokról, melyek egyre több kárpátaljai magyart is érintenek.
A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetében Bátfán és Gálocsban zajlottak le a gyűlések.
A Bátfai Alapszervezet közgyűlését a helyi kultúrházban tartották, ahol Bódi Tünde, az alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket és Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, aki beszélt a Szövetség vezetésében bekövetkezett változásokról, arról, hogy a KMKSZ-nek sikerült képviselőt delegálni az Ukrán Legfelsőbb Tanácsba, valamint az Európai Parlamentbe. Az elnök asszony ismertette a Szövetség álláspontját az aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatban, a Keleti Partnerség programjához kapcsolódó idei lehetőségekről, a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének megalakulásáról és a középszintű szervezet tavalyi programjairól, valamit az idei évre tervezett rendezvényekről.
Gálocsban Bocán Péter, a KMKSZ Gálocsi Alapszervezetének elnöke beszámolt a tagságnak a 2014-es évben elvégzett munkáról. Számos rendezvényen részt vett az alapszervezet, sikeresen pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, melynek köszönhetően új padok készültek a leendő szabadtéri színpadhoz. Gálocsban Molnár Lászlónak, a KMKSZ-alapszervezet tiszteletbeli elnökének anyagi támogatásával, szeptemberben emléktáblát helyeztek el a községi tanács épületének falán, emléket állítva néhai Bakajsza József egykori községi bírónak, aki 1944-ben megmentette a gálocsi férfiakat a sztálini haláltáborokba történő deportálástól. Bocán Péter megköszönte a közös akciókban részt vett tagok segítségét és támogatását, majd beszélt az idei tervekről.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke a Szövetség elmúlt évének eredményeiről és az ukrajnai politikai helyzetről beszélt, többek között a tervezett közigazgatási reformról, valamint a katonai mozgósítással kapcsolatos kérdésekről. Az elnök asszony beszélt a pályázati lehetőségekről, valamint a KMKSZ idei évre tervezett rendezvényeiről.
Megkezdődtek a közgyűlések a Munkácsi Középszintű Szervezetben is. Csongoron február 6-án bonyolították le a helyi KMKSZ-alapszervezet közgyűlését. Elnöke, Nagy Sándor beszámolójában foglalkozott a „Szülőföldön magyarul” pályázat eredményeivel, a vízumkérelmekkel (az utóbbiak száma tavaly gyarapodott az előző évhez képest). Kiemelte a település határában található bronz- és vaskori temetkezési helyen elhelyezett emléktáblák felállítását. Ezek egyike magyarul, angolul és ukránul hívja fel a figyelmet a régészeti emlékhelyre, mely azt bizonyítja, hogy Csongor több mint 3500 éve lakott hely. A másik emléktáblán magyarul olvashatunk a feltárásokról, s fényképek mutatják be a falu környékén magasodó kurgánokban talált kincseket… A gyűlésen megjelent és felszólalt Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, egyben a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke, aki felvázolta a jelenlegi ukrajnai helyzetet és annak kialakulását, s arról is szólt, mit tehet a KMKSZ a behívottak érdekében. Felhívta a figyelmet a KMKSZ weboldalára és újságjára, melyekben hiteles információk találhatók a behívásokkal kapcsolatban.
A Nagyszőlősi járásban Fancsikán a helybeli római katolikus plébánián bonyolították le a KMKSZ-alapszervezet közgyűlését. Elnöke, Bák Ferenc elmondta, hogy jelenleg 312 személy alkotja az alapszervezetet. Részt vettek az elnökválasztáson, a KMKSZ megyei és középszintű szervezete rendezvényein. Fejet hajtottak a sztálinizmus helybeli áldozatainak emléke előtt. Bekapcsolódtak a KMKSZ azon programjába, melynek célja, hogy megsegítse a kelet-ukrajnai háborús övezetben harcoló helybeli katonák családját. Fancsikán öt családot részesítettek így támogatásban… Ezután beszámolt az elmúlt év többi rendezvényéről és az idei esztendőre tervezettekről.
Bák Ferenc leszögezte, hogy nem szigorították meg a határátlépést. Felhívta a figyelmet rá, hogy ha valakit sérelem ér, nyugodtan fordulhat a KMKSZ jogsegélyszolgálatához. A kettős állampolgárságról szólva kifejtette, miszerint egyetlen ukrán törvény sem tiltja azt. S a behívásokkal kapcsolatban is hasznos információkkal szolgált. A közgyűlés végén válaszolt a tagok kérdéseire.

bzs, er, lm