A korai burgonya termesztéséről Kárpátalján II.
A korai burgonya termesztésével kapcsolatos aktuális kérdésekről, mindenekelőtt a fajtaválasztásról, a vetőgumók csíráztatásáról-ültetéséről és a növény hajtatásban, illetve fóliatakarás alatti termesztéséről beszélgettünk Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodóval, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadójával. Folytatjuk az előző számunkban megkezdett témát.
– Miért fontos előcsíráztatni a vetésre szánt burgonyát?
A csíráztatásnak az a lényege, hogy felkészítsük a burgonyát a vetés utáni gyors meggyökeresedésre, s ezáltal a gyorsabb növekedésre. Mint említettem, az előcsíráztatott burgonya gyökeresedése akár már +2 fokon megindul, ha a földbe kerül, míg a nem csíráztatott vetőanyagnak ehhez előbb fel kell melegednie 10-12 fokra. A csíráztatott burgonyával ily módon a termesztő több hetes előnyre tehet szert.
– Mi a módja a burgonya előhajtatásának, előcsíráztatásának?
– Hajtatásban akár már február közepétől, mihelyst kellően felmelegszik az idő, kiültethető az előcsíráztatott burgonyagumó. Fóliás takarás alá ugyanezt március első napjaitól tehetjük meg. Emlékszem március 8-i ültetésekre is. A lényeg, hogy az ültetés idejére a talaj hőmérséklete legalább 10 centiméteres mélységben elérje a +2-4 fokot. Ilyenkor az is elképzelhető, hogy a hajnali derek után a tavaszi napsütésben gyorsan felmelegedő föld már szánthatóvá válik, vagyis elvégezhetjük a földmunkákat, elültethetjük a gumókat, s a fátyolfóliával letakart előcsíráztatott burgonya +2 fokon már gyökerezni kezd. Azért fontos rögzíteni ezeket az időpontokat, mert ezektől kell visszaszámolni az előcsíráztatás megkezdésének időpontját.
Az előcsíráztatás módja közismerten az, hogy a burgonyagumókat, amelyekről előzőleg letördeljük a pincecsírákat, úgynevezett krumplisládákba rakjuk, legfeljebb két sorba. Az így előkészített vetőanyagot szórt fényen – tehát nem nyílt napfényen! –, 16 fokon előcsíráztatjuk, ami akár 5-6 hetet is igénybe vehet. Vagyis a tervezett vetés időpontjától 5-6 hetet visszaszámolva határozzuk meg a csíráztatás kezdetét. Ily módon a február közepén földbe kerülő burgonya csíráztatását már január elején el kell kezdeni.
– Milyen elbánást igényelnek az előcsíráztatott gumók?
– A csíráztatásra szánt burgonyát mindenekelőtt átválogatjuk, eltávolítjuk a beteg, rothadásnak indult példányokat, letördelve róluk a tárolás során kihajtott úgynevezett pincecsírákat. Ezután mindenképpen ajánlott a csávázás a Fundazol 0,1 százalékos oldatával, amivel megelőzhetjük a csíráztatás során esetlegesen fellépő, vagy a kiültetés után, a hideg talajban károsító betegségeket. Emellett tanácsolni szoktak még egy Prestige nevezetű szerrel történő kezelést is, amely megóvja a burgonyát a burgonyabogár első generációjától. Én azonban ezt korai termesztésnél semmiképpen nem ajánlom, ugyanis egy felszívódó hatású szerről van szó, amelynek maradványai utóbb benne maradhatnak a burgonya termésében. Ráadásul nem jellemző, hogy a burgonyabogár – éppen annak koraisága miatt – károsítaná a hajtatott burgonyát, vagyis a szermaradványok veszélye mellett fölösleges költség, pénzkidobás egy ilyen kezelés.
– Milyen a jó előcsíráztatott burgonya?
– A előcsíráztatás hatására úgynevezett fénycsírák jelennek meg a burgonyán. Ezek 1-2 cm hosszúságú, zöld színű, tömzsi csírák. Az ilyen, megfelelő előcsíráztatás eredményeként kapott csíra életképes, a vetés során viszonylag nehezen törik le. Ellenben ha sötét helyen csíráztatjuk a burgonyát, viszonylag hosszú csírákat kapunk, amelyek a mozgatás hatására nagyon könnyen letörnek. Ezáltal jelentős kár éri a gazdát, hiszen csökken a gumó életképessége, illetve lassabb a gyökeresedés folyamata, amikor a burgonya a földbe kerül.
– Mit kell tudnunk az egyéb technikákról, amelyekkel még előrébb hozhatjuk a kelést?
– Csírázás után akár meg is gyökereztethetjük a kiültetésre szánt burgonyát. Ez úgy történik, hogy a gumókat soronként 1-2 cm vastag tápanyaggal feltöltött tőzegréteggel takarjuk le és belocsoljuk. Ennek hatására gyakorlatilag egy hét alatt megindul a burgonya gyökeresedése, s mire eljön a kiültetés ideje, a gumóknak szép bojtos gyökere nő. Felhívnám a figyelmet, hogy ennél az eljárásnál semmiképpen se tartsuk egy hétnél tovább ládában a gyökereztetett állományt, különben a gumók gyökérzete annyira összenő, hogy nagyon nehéz lesz szétválasztani őket.
Egy másik lehetséges módszer, hogy a gumókat egyenként 12-es méretű cserepekbe helyezzük, és tápkockafölddel takarjuk. Így később nem gumókat, hanem burgonyapalántákat ültetünk ki, amelyek mérete addigra akár a 10 cm-t is elérheti. Természetesen ezzel az eljárással is jelentősen növelhetjük a koraiságot. Ha palántákat ültetünk ki, akár két héttel is előrébb hozható a betakarítás, ami jelentősen növelheti az árbevételt. (Folytatjuk.)