Porosenko: A katonák 80%-át vonták ki Debalcevéből

2015. február 18., 13:02

A katonák kivonása Debalcevéből tervezetten és szervezetten folyik szerda reggeltől Ukrajna Fegyveres Erői által.

Ezt Petro Porosenko ukrán elnök jelentette ma délben a repülőtérről, ahonnan a terrorellenes zóna területére utazik, hogy fogadja a Debalcevéből kivonult katonákat.

„Most már el tudom mondani, hogy az Ukrán Fegyveres Erők és a Nemzeti Gárda tervezetten és szervezetten vezeti a katonák kivonását Debalcevéből” – mondta Porosenko.

Hozzátette, hogy eddig a katonák 80%-át sikerült kihozni.

Elmondása szerint sikerült kijutnia Debalcevéből a munkácsi 128-as gépesített lövészdandár csapatának, a 30-as és 25-ös dandárok egyes egységeinek, a 40-es zászlóalj megmaradt tagjainak, a Különleges Erőknek, a Nemzeti Gárda katonáinak és a rendőrségnek.

„Mi állítottuk és bebizonyítottuk, hogy Debalceve a mi felügyeletünk alatt volt. Az egységeink szervezetten, a teljes katonai felszereléssel jöttek ki Debalcevéből” – hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy este ülésezni fog az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács.

(5.ua/VV)