KMPSZ megyei biológia- és szépkiejtési vetélkedő

2015. március 3., 19:37 , 738. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) idén is megrendezte a megyei Margittai Antal Biológiavetélkedőjét és a Kazinczy Szépkiejtési Versenyt, melyek helyszínéül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szolgált. A megnyitón Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntötte az ifjúságot. Az elnök asszony szerint, aki már eljutott e versenyek döntőjére, nyertesnek mondhatja magát, hiszen a fiatalok a verseny mellett lehetőséget kaptak az új kapcsolatok kiépítésére, a kimozdulásra. Amint mondta, az ember számára a munka csak akkor jó, ha nem robotnak számít, hanem örömmel tudja végezni. „Aki a biológiát vagy a magyart választotta, mert ezt szereti, és utána a munkáját is ekörül találja meg, az élete végéig úgy fogja érezni, hogy játszik, hogy ez számára kedves.”
Ezt követően Szántó Edit, a Kazinczy-vetélkedő zsűrijének elnöke köszöntötte a diákokat, majd Kohut Erzsébet, a biológiavetélkedő koordinátora vette át a szót, aki a verseny menetéről tájékoztatta a jelenlévőket. Az idei vetélkedőre megközelítőleg 300 fiatal érkezett a megye minden területéről.
A idei biológiavetélkedő eredményei:
6. osztály: I. helyezett: Gerő Boglárka, Csonkapapi Általános Iskola; II. helyezett: Orosz Melánia, Fornosi Általános Iskola; III. helyezett: Szilvási Péter, Nagydobronyi Középiskola.
7. osztály: I. helyezett: Bálint Alexandra, Nagydobronyi Középiskola; II. helyezett: Geletei Bernadett, Verbőci Középiskola; III. helyezett: Pálóci Annamária, Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG).
8. osztály: I. helyezett: Szűcs Adrienn, Tiszakeresztúri Általános Iskola; II. helyezett: Rohály Karolina, Ungvári Drugeth Gimnázium; III. helyezett: Zsoldos Karina, BMG.
9. osztály: I. helyezett: Szilvási Szabolcs, Nagyberegi Református Líceum; II. helyezett: Molnár Máté, Nagyberegi Református Líceum; III. helyezett: Deszkovics Szabolcs, Péterfalvai Református Líceum.
10. osztály: I. helyezett: Balog Barbara, Nagydobronyi Középiskola; II. helyezett: Ráti Ágnes, Nagydobronyi Középiskola; Barta Levente András, Nagyberegi Református Líceum.
11. osztály: I. helyezett: Levkó Kamilla, Bátyúi Középiskola; II. helyezett: Bálint Bernadett, Nagydobronyi Református Líceum, III. helyezett: Páva Viktória, Nagydobronyi Református Líceum.
Kazinczy Szépkiejtési Verseny, eredmények:
7–9. osztály:
I. helyezett: Katona Veronika, Nagydobronyi Középiskola; II. helyezett: Nagy Dezső, Kisdobronyi Középiskola; III. helyezett: Szász Bence Lóránt, BMG.
10–11. osztály: I. helyezett: Orosz Júlia, Beregszászi Egészségügyi College; II. helyezett: Hete Annabella, Kisdobronyi Középiskola; III. helyezett: Gönczy Anna, BMG.

Váradi Enikő