Sajtó: Porosenko és Jacenyuk menesztené a kabinet kilenc tagját

2015. március 6., 21:02

Új vezető kerülne egy sor állami vállalat és megyei állami adminisztráció élére is – írja zn.ua.

Az Insider úgy tudja, Petro Porosenko elnök és Arszenyij Jacenyuk kormányfő már egyeztette a meneszteni tervezett kormánytagok előzetes listáját. A kiadvány forrásai szerint azonban a személycserékre csak március 11-ét követően kerülne sor, vagyis az után, hogy az IMF (majd nyomában a Világbank és az EBRD is) döntött az Ukrajnának szánt új hitelkeretről. A hitel „felhasználását” már a megújult kabinet ellenőrizné.

A forrás, a „Porosenko közvetlen környezetéből származó ember” szavai szerint a távozók között szerepel Valerij Voscsevszkij infrastruktúráért és közlekedésért felelős miniszterelnök-helyettes és a regionális fejlesztésért felelős kollégája, Hennagyij Zubko, valamint Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter, Aivaras Abromavičius gazdasági fejlesztési miniszter, Ihor Sevcsenko ökológiai és természeti erőforrások miniszter, valamint Volodimir Gyemcsisin energetikai miniszter. A többi távozót az Insider forrása nem nevezte meg. Ugyanakkor jelezte, hogy az elnök birtokában van Valerija Hontareva NBU-elnök saját kezűleg megírt lemondólevele. Források az elnök környezetében és a Petro Porosenko Blokkja (BPP) pártnál biztosak abban, hogy a jegybankelnök nagy valószínűséggel távozik azt követően, hogy Ukrajna megkapta az IMF-hitel első részletét.

Az új kormánytagok kilétéről egyelőre semmit sem tudni. Csak annyi szivárgott ki, hogy a miniszteri kabinetben ismét lesz első kormányfő-helyettesi tisztség. Előzetesen erre a posztra Ihor Kononenkónak, a BPP első frakcióvezető-helyettesének, Porosenko üzlettársának a személyét hagyták jóvá.

Emellett új vezetőket neveznek ki nagy állami vállalatok, köztük az Ukrzaliznicja élére, s néhány megyében kormányzócsere várható.

(zn.ua/Kárpátalja)