Ingyenes fogorvosi rendelő az ungvári iskolásoknak

2015. március 8., 09:21

Az Ungvári 10. számú iskolában a napokban gyermek fogorvosi rendelő nyílt  – olvasható a zaholovok.com.ua oldalán.

A most megnyílt rendelő kizárólag az ungvári iskolásokat fogadja majd. Létrejöttében a Kárpátaljai Szent Márton Karitász Megyei Jótékonysági alapítvány jelentős részt vállalt.

 „A korszerű berendezéseket, felszereléseket mind az alapítványunk közbenjárására egy brit fogorvosokból álló csapat ajánlotta fel. Az ideszállítást Bryan Early szervezte meg, aki mellesleg Ungvár tiszteletbeli polgára is már. Már jó néhány éve tervezgettük a rendelő megnyitását, de számos akadállyal kellet szembenéznünk. Például a vámolás során egy értékes felszereléseket tartalmazó láda eltűnt, amit elég nehéz volt pótolni. Azonban a kudarcok ellenére sikerült megnyitni a rendelőt, az alapítvány a továbbiakban is segíti azt, és átvállalta a kommunális díjak fizetését is” – mondta el Jaroszlav Safar, az alapítvány egyik képviselője, Ungvár alpolgármestere.

Okszana Klitinszka az Ungvári Egyetem gyermek fogászati karának professzora szerint a kárpátaljai iskolások körében igen súlyos problémák tapasztalhatók a fogak egészségével kapcsolatban. Ungváron és az ungvári járásban a felmérésekből látszik, hogy a gyerekek 98-99%-ának komoly problémái vannak már a tejfogakkal is. Problémát jelent az is, hogy a megyében 315 ezer gyerekre mindössze 30 gyermek fogorvosi rendelő van.

A most megnyílt rendelőben a gyerekekkel egy 10 fős orvosi csapat fog foglalkozni. A komolyabb vizsgálatokon kívül, játékos, vicces foglalkozásokat is tartanak majd.

(karpathir.com/VV)