Az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember vallja

Ungváron a Petőfi téren ünnepeltek

2015. március 17., 19:53 , 740. szám

Ungváron a Petőfi téren, a lánglelkű magyar költő szobránál ünnepelt Ungvidék magyarsága. Papp Viktor, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium tanulója szavalta el a Nemzeti dalt.

A vendégek bemutatását követően Béres István római katolikus plébános imádsággal fordult az Istenhez, hisz a szabadságunkat elsősorban ő adhatja vissza – fogalmazott.
Vida László ungvári magyar konzul felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek nemzeti ünnepünk alkalmából a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét.
Dr. Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet biztosította hallgatóságát: „Magyarország kormánya mély aggodalommal és együttérzéssel figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket, és megtesz minden tőle telhető intézkedést annak érdekében, hogy a szomszédos baráti országban kialakult helyzet békésen rendeződjön. Erősítsük meg innen is, hogy az EU tagjaként Magyarország támogatja Ukrajnát megújulási törekvései megvalósításában, és kész tapasztalatainak megosztására… Emellett a magyar kormánynak kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság érdekeinek érvényesülése. Erre az alaptörvényben megfogalmazott elvárás is kötelez bennünket.” A nagykövet úr arról is biztosította hallgatóságát, hogy soha nem lesznek magukra hagyatva. Eggyé fort, mindörökre összetartozó nemzet vagyunk, amelyben megvan a szándék az egységre, és amelynek van elég ereje ahhoz, hogy összetartson.”
Viktor Pohorelov, Ungvár polgármestere a város társadalmának nevében köszöntötte az ünneplő magyar közösséget. Hangsúlyozta, hogy Ungvár unikális, soknemzetiségű város, közel hetven különféle nemzetiség él a városban. Közülük az egyik legjelentősebb a 15 ezer fős magyar közösség. Mindenkit arra kért, hogy őrizzék meg a városra mindenkor jellemző toleranciát, a jelenlegi gazdasági válság idején is.
Az ifjúság nevében Marcsák Gergely költő, tanár szólalt fel aggódva a kárpátaljai magyarság jövőjéért, aki beszéde végén Kossuth Lajos szavaival figyelmeztetett: „A haza örök, és nem csak az iránt tartozunk felelősséggel, ami van. Hanem aziránt is, ami lehet és lesz.”
Dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Az ember nem választhatja meg, hogy mikor és hová születik. Ott és akkor kell helyt állnia, ahová és amikor született.” A KMKSZ elnöke kifejtette, hogy a béke megkötése minden későbbi fejlődésünk alapfeltétele. Elmondta továbbá, hogy nem lehet rendezni a gazdasági válságot a Nemzetközi Valutaalap kölcsöneivel és tanácsaival, amelyek a megszorításokra irányulnak. „Itt már nincs mit megszorítani. Itt már nem lehet az emberektől semmit elvenni, hiszen mindent elvettek már. Harminc dolláros havi nyugdíjból nem lehet megélni, ez az afrikai éhezők színvonalánál is alacsonyabb. Csak egy nemzetközi segélyprogram útján lehet kivezetni ezt az országot a válságból” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.
Zubánics László, az UMDSZ elnöke beszédében figyelmeztetett: „Március üzenete nagyon egyértelmű, nagyon világos. Csak igen nagy fokú sötétség és önzés képes elfeledtetni. Arról szól, ha csak egy napra is, vagy egy órára, vagy egy hétre egységes legyen a magyarság.”
Ruszin nyelven köszöntötte az ünneplő közönséget Fülöp Lajos történész, az Ungvári Duhnovics Társaság elnöke is, emlékeztetve, hogy ők, ruszinok is együtt ünneplik a magyarokkal Petőfi szobránál, a róla elnevezett téren a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját. Hisz egykor együtt küzdöttek a szabadságért az elnyomással szemben.
Köszöntötte a jelenlévőket vitéz Kövér György, a Vitézi Rend Kárpátaljai Tagozatának vezetője, Ungvár város alpolgármestere, majd Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke tizenkét pontba szedve mondta el, hogy mire lenne még szüksége a kárpátaljai magyarságnak.
Végül Héder János református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője mondott gyújtó hangú beszédet, felszólítva az ukrán oligarchákat, hogy a reformkor nagyjaihoz hasonlóan nyúljanak a saját zsebükbe, és a néptől elrabolt pénzből építsék újjá Ukrajnát. Miért az egyszerű népnek kell összeadni a pénzt, hogy a katonák ne fagyjanak meg? Héder János hangsúlyozta, hogy az igazság akkor is igazság, ha csak egyetlen ember vallja.
A rendezvény végén megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát és elénekelték a Szózatot.
Az ungvári szabadtéri megemlékezést a művészeti iskolában bemutatott ünnepi műsor követte.

Badó Zsolt