Harkivban betiltották a tömegrendezvényeket a májusi ünnepek idejére, Odesszában nem látnak veszélyt
Arszen Avakov belügyminiszter úgy látja, nincs alapja betiltani a tömegrendezvényeket a májusi ünnepek idejére Odesszában, de már megszületett az erre vonatkozó tiltás Harkivot illetően – jelentette az UNIAN hírügynökség.
A belügyminiszter erről a parlamentben beszélt, a kormányhoz intézett kérdések órájában.
„A közrend biztosításának kérdését a májusi ünnepek idején megvitattuk a régiók részvételével, a miniszterelnök elnökletével a héten megrendezett videokonferencián. A helyi államhatalmi szervek vezetői feladatul kapták a társadalmi és a biztonsági helyzet elemzését, és szükség esetén, valós veszély esetén kezdeményezniük kell a bíróságnál a vonatkozó rendezvények korlátozását vagy betiltását” – közölte Avakov.
„Én ma Odesszában nem látok okot a rendezvények betiltására, de a harkivi helyi hatóságok a bírósághoz fordultak az erre vonatkozó folyamodvánnyal, és tiltás van érvényben a tömegrendezvényekre Harkivban” – emelte ki a miniszter.
(unian.ua/Kárpátalja)